naplementekommandó

Mivel végre újra nyár van, meg szikrázó napsütés, kirándultam egyet a sigmával Szegeden. Este 6 után még láttam rá esélyt, hogy az utolsó napsugarakat elcsípem valami kis növény vagy bogár társaságában. Nem akartam messzire menni, csak a Tisza partra, annak is a hozzám közel eső részére, de mire odaértem, lement a nap ezen a vidéken, viszont a fentebbi részeken még sütött, úgyhogy elkezdtem követni. Ebből az lett, hogy kábé az új hídnál értem utól, ami háát, nem egy ilyen dekoratív lánynak való környék. :). Tesóm mondta, hogy a hídig azért ne menj el, mert ott előfordulhatnak hajléktalanok. Ezzel a kijelentéssel kicsi rámhozta a frászt, de már csak azértis arra mentem :), ott bolyongtam az erdősávban kisszoknyában meg papucsban, és imádkoztam, hogy csak farkassal ne találkozzak, meg kullanccsal se (azoktól jobban félek) :) Sietnem kellett a képezéssel, mert a nap ment le eléggé szaporán, hiába kérleltem, hogy maradjon még egy kicsit. Azért sikerült elcsípni néhány soha vissza nem térő pillanatot. Mostmár tapasztalatból mondhatom, hogy a felkelő/lemenő nap fénye + Sigma objektív párosítás bármikor csodákra képes. Na meg én is kellek hozzá, de az mellékes :)
Hihetetlen, hogy az ellenfénnyel milyen jót lehet játszani. Ez nekem olyan mint egy kisgyereknek a dzsiájdzsó :)
Az ellenfény most határozottan nem ellenem volt, hanem velem. Talán egyszer majd teljes harmóniában tudunk élni egymással.

Jó hír, hogy hajléktalanokkal nem találkoztam. Sajnos ez nem azt jelenti, hogy nincsenek is, és mind talált magának munkahelyet vagy gazdag barátokat, de legalább nem erőszakoltak meg raboltak ki. (pedig róluk is lehetne jó képet csinálni, csak nekem, gyenge nőként, kockázatos). Viszont találkoztam kis nyikhaj gyerekekkel, akik valószínűleg rigót nyeltek, vagy csak simán úgy érezték, hogy egy füttyfüjú-val engem le lehet venni a lábamról, de hát nem...

És a végére egy kis szegedi életérzés a hazafeléutamról:

Harmatos burger

Ma rájöttem a makrófotózás titkára. Hajnal 5-kor kell kelni, és ki kell menni. Felébredni nem fontos, az ráér 6 körül is, de ki kell vonszolnom magam. Eleinte úgy tűnt, semmi értelme nem volt felkelni, de egy óra elteltével egy fotós számára aranybányává változik a természet. Nem mintha az időjárás annyira kedvezett volna nekem, mert a nap csak pár sugaracskával tisztelt meg, aztán elé álltak a kíváncsi, tolakodó felhők.

De most még ez sem szegte kedvem, elhatároztam, hogy addig megyek, míg harmatos legyeket nem találok, mert itt kell lenniük valahol :). Először nemhogy legyet, de harmatot sem találtam. Viszont a téma ott hevert előttem egy másik alany személyében. Imádom a Tisza partot, ahol a természet szépségei találkoznak az ember alkotta mesterművekkel, például  a jágeresüveggel, a cigisdobozzal, vagy egy egyszerű papírzacskóval :) Egyszerűen olyan fantasztikus kohézió tartja össze őket, hogy én el se tudom képzelni a természetet szemét nélkül :) Végülis a Tisza part egy hatalmas reklámfelület, ha úgy vesszük :) Éjjel a fiatalok legalábbis úgy vették:

A blognak ez a képelhelyezős dolga még mindig nem megy, vagy én vagyok fertelmesenbéna, vagy csak simán sz*r ez a szerkesztőfelület. Speciel a másodikra adnám le a voksom, de én elfogult vagyok :)

Ha valakinek van hasonló széthullós tapasztalata, és tud rá megoldást, kérem írja meg :)

A szemétben guberálás után végső elkeseredésemben úgy döntöttem, Tiszának megyek, nincs se harmat, se légy, se légyott...

De lám, mégis vannak csodák, a víz közelében van harmat. Bár szerintem a Tiszának ehhez semmi köze, csak szintben az a rész lentebb van, és a növényzet is ott hűvösebb környezetben van. Rengeteg harmat volt, az ott egy egész harmattemető szerintem :) Bőségzavaromban nem tudtam már hogy melyik harmatcseppet válasszam, hemzsegtek a harmatok, de tényleg :D Kezdtem félni hogy majd rám is támadnak, annyian voltak :)

Én már ezzel is annyira boldog voltam, hogy madarat lehetett volna velem lövetni, de erre jött még egy égi ajándék, a kék légivadász (tényleg így hívják), akit reggeli kocsmázása közben tudtam megörökíteni. Nemtudom hogy fért bele ebbe az élőlénybe ennyi víz, vagy hogy nem pisilt be közben, de habzsolta a kis vízcseppeket, mint aki elől épp el akarják venni :).
És ezek után még annyi mindent találtam ebben a mini játékdzsungelban, katicát, valami sárga méhecskeféleséget, meg legyeket, egyszer csak tele lett élettel a környék. (de az is lehet hogy végig ott voltak a kis mihasznák, csak még vakon tapogatóztam a sűrűben). 

Tényleg annyi harmat volt ott, és annyi harmatos óriásfű, hogy térdig vizes lettem. Egyszóval megérte felkelni, és a természettel ébredezni. Ja, és be kell szereznem egy gumicsizmát, mert a lökok-tornacipőmben a porba-sárba dagonyázni talán luxus. :)