2013. november 13., szerda

A szomszéd macskája mindig fekete

Az utóbbi pár hónapban (igen, tudom, egyáltalán nem írtam ide) gyakrabban elővettem a képezőt, és gyakrabban voltam a szabadban is, hiszen olyan szép nyárutánozó ősz volt, hogy ilyenkor nem szabad benn kucorogni. Mosmá' lehet, azé' írom le ezt most.
Az történt, hogy másfél hónap leforgása alatt három idegen fekete macska is az ojjektívem elé került. Nem tudom, hogy ki és mit akar nekem mondani ezekkel a fekete macskákkal, de valami jelentősége biztos van, és ezért gondoltam, hogy szavakba is öntöm, amiből már képeket formáztam.

Sőt, most jut eszembe, hogy tavaly, mikor Anikókával felmentünk a várba fotózkodni, már ott mellénk szegődött egy statiszta fekete macska. Ő volt az első ilyen betolakodó. Akkor nem is tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget, de azért leképeztem, mert ott dobálta magát, született pózermacska volt.



A feketemacskás babonában csak kicsit hiszek. Ha jobbra megy előttem, állítólag az szerencsét hoz, ha balra, akkor pedig az ellenkezőjét. Hát nem tudom, egyik macska se ment egyenesen semerre, meg ugye én is forogtam összevissza, ilyenkor most akkor mivan? :) Különben is mivan akkor, ha én megyek neki balra, lehet hogy szegény babonás macskára hozom rá a szerencsétlenséget.

Na szóval, azaz képpel, idén ősszel az első fekete macska, aki a semmiből jelent meg, a Római parton bukkant fel, mikoris arrafelé bicikliztünk, és megálltunk egy forraltborra. Eccercsak ott volt ez a cicus, nagyon nyugodtan ücsörgött egyhelyben a padon, szépen le lehetett képezni mindenhogy, nem volt ijedős fajta. Mintha csak kérte volna, hogy csináljak róla egy jó profilképet :)


A második versenyző Szolnokon, a kertünkbe tette be a négy kis lábát illetéktelenül. Ugyanis ő a szomszéd macskája, mint utóbb kiderült. De nem zavarta, hogy nálam ott van Petya, aki köztudottan gyűlöli a macskákat. Hát meg is járta, mert szépen fel lett kergetve a diófára, ahonnan kb még két óra hosszáig nem mert lejönni ez a misztikus jószág. Az egyik képen eléggé mérges batman feje van :)


A harmadik fekete macska, aki azt hiszem, jobbról jött, de aztán összevissza hempergett, a Balaton partján sétált be a képezőm látókörébe. A dolog különlegessége, hogy rajta is egy ilyen piros nyakörv volt, mint a szolnoki alteregoján. De ő, amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen távozott is, úgyhogy lett róla egy darab valamirevaló kép.


Na ezek után, mikor hazajöttem, elolvastam Edgar Allan Poe "A fekete macska" c. novelláját, merthogy ezt is megtudtam, hogy van egy ilyen :)
Sajnos a mű szerint a fekete macska nem sok jót jelent. Én mondjuk egyáltalán nem kedvelem a macskákat túlzottan, mindegy milyen színű, de azért odáig biztos nem fajulnék, mint amit ebben a novellában a főhös elkövet. Még hiszek benne, hogy ezek a kis feketék nekem valami megvilágosodást hoznak majd ;)
 

Képtelen leképek Copyright © 2011 -- Template created by O Pregador -- Powered by Blogger