Az előző év utolsó hónapjában kicsit elhanyagolam az YNOS-t, ezért úgy határoztam, január elsején bepótolok mindent, vezekelni fogok, és ha a fene fenét eszik, akkor is kimegyek képezni.
Az előző éjszakám kicsit elhúzódott, mint minden más nemnormális szilveszterezőé, ezért ma nem reggel, hanem délben keltem, urambocsáss :) Aztán bedobtam a csirkét a sütőbe, de ez még mindig nem főzős blog (azt az Emm írja: http://emmm-blog.blogspot.com/), úgyhogy ennek a viszontagságait most kihagynám. Amúgy egész jól sikerült, csak elsóztam, amit nem is értek, mert eddig bármit főztem, mindig sótlan volt a végeredmény :) Lehet hogy szelermes vagyok, bár akkor ez azt is jelenti, hogy eddig még sosem voltam az, vagy egyszerűen csak ritkán főzőcskéztem. :)
Na de térjünk vissza a képezés mezejére. Mezőre ugyan nem, de egy amolyan park félébe mentem ki. Eléggé témátlannak indult a dolog, azt hittem, kép nélkül fogok hazatérni, tél, szürkeség, nincshó, nincsfény, nincs élet, nincs bogár, nincs madár, szinte semmise nincsen, vagyis nem láccik. Csak úgy a vakvilágba nem szeretek kattogtatni, csak akkor képezek, ha tényleg látok valamit. De aztán egyszer csak megnyílt felettem az ég, és kibújt a nap. Nagyon rövid ideig sütött, de ez alatt is sikerült feltöltődnöm és ihletet kapnom. Meg is állapítottam, hogy az én lelkem minden bizonnyal napelemes. :) Nem tudok napfény nélkül élni. És egy ilyen szürke napban egy 15 perces napsütést valóságos csodaként élek meg, ki is használtam. Ímhol a eredmény.
Az ellenfényt nem lehet megunni, maximum látáskárosulni, ha jól belenézek :). De mindig lehet úgy helyezkedni, hogy valami újdonság legyen belőle. Itt is mijafene ez a lila folt? :) meg a tetején azok a csíkok :) Az a jó ebben, hogy fogalmam sincs mit csinálok, csak a végén kapok egy ilyen meglepetésképet.
Az elmúlt napokban minden délután látok és hallok vadlibákat vonulni nagy nagy Vö betűkben, és már megint jöttek :) Az egyik ága mindig hosszabb, talán sohasem fogom megtudni az okát. Tegnap például olyat láttam, ami nem is vöbetű volt, hanem mintha egy egész szót próbáltak volna az égre írni, de azt nem tudtam leképezni, meg elolvasni sem, helyette ma sikerült ezt a majdnem vöbetűt elcsípnem:
Amikor a nap már elhagyott, akkor is találtam még egy kis érdekességet. A falra festett neveket feltételezem a közelben lévő iskolások kreálták, merszí nekik érte, szép színes :)
És mindez egész jól sikerülhetett volna, ha én barom nem felejtem ISO 800-on a gépet. Mert hogy legutóbb úgy maradt, szóval ma az összes képet ISO 800-al lőttem, gratulálok kedves EgyDé :) (Általában automatán használom, úgyhogy nem szoktam vele foglalkozni különösebben)
De hát ebből is tanultam valamit, az ISO-t mindig meg kell nézni! :) Legyen ez az újévi fogadalmam, hogy mostantól megnézem, nehogy úgy maradjon :)
