Spontánbukur, terápiáspetya, margaretájlend

köhömm, ezerbocs, nagyon régen írtam ide. Ennek nagyjából annyi az oka, hogy nem is igazán fotóztam, és akkor ugye miről is írjak, hiszen ez egy fotósblog. Illetve fotóztam, de egy téma körül forog a képezőm hónapok óta, és az nem más, mint az örökbefogadott kutyusom, Petya. Vele kapcsolatban viszont eléggé elfogult vagyok, nagyjából minden kép jó róla (számomra). Bár én őt is művészi szemmel képezem, de ha most ide is feltölteném a többszáz kutyás képet, hamar elpártolnátok tőlem, úgyhogy inkább megtartom ezt a vizuális élményt magamnak és a barátaimnak. Ezt a blogot remélhetőleg vadidegen emberek is olvassák és rajonganak érte, legalábbis van egy ilyen illúzióm :)
A hétvégén is Petyát fotóztam, de ő most csak statiszta volt, a főtémám egy nagyon "bájos" lány volt. A bájos szót csak azért tettem idézőjelbe, mert tőle idéztem a kifejezést, amúgy szerintem tényleg bájos :)
Először is bemutatom nektek Petyát (aki még nem látta volna mindenhol):

Petya itt a jobboldali kétlábon álló egyed :), a bal oldali pedig a bájos modell, kicsit félénk volt, de előcsalogattam a bokorból. Úgy indultunk neki, hogy csinálunk egy klassz profilképet, de aztán nagyon sok jó kép született, amit még mindig nem tudok elhinni, és most a bőség zavarával kell szembenéznem. Még soha nem történt ilyen velem, hogy ekkora százalékban sikeresek legyenek az exponálásaim. A sigmaojjektív továbbra is viszi a pálmát, nem tudok betelni vele, a modell szuperfotogénnek bizonyult, én meg ennyire jó vagyok :)
És hozzá kell tennem, hogy teljesen retusálásmentes képek ezek, nem is mondok semmitöbbet, csak hogy szép. Ímhol a bizonyítékok:

 

 

  

  

És most újra egy kicsit feltámadt bennem az érzés, hogy mégiscsak van nekem közöm a portréfotózáshoz, és nem szabad elkótyavetyélnem ezt a bennem lapuló tehetséget. Úgyhogy ha kedvet kaptatok, keressetek meg, csináljunk profilképnek valót, egyelőre még ingyen van :D
Aki nagyon retteg mindenféle képezőktől, annak pedig Petya felajánlja, hogy oldja a feszkót :), és ugye amelyik képen ő rajta van, az már rossz nem lehet ;)

...az úttörő oly vidám

Ez az első budapesti törpénetem, de ez is már egy hete törpént, csak lusta voltam nem volt időm leírni :)
Most meg már nem tudom, hogy akkor mit akartam írni, pedig ha rögtön leírnám, sokkal viccesebb lenne.

Volt egy szabad délutánom, amikor még a nap is rám sütött, és gondoltam ezt a pár órácskát remekül elüthetem egy kis margitszigeteléssel. Túl sok izgalmas dolog nem történt, végigsétáltam a szigeten, megláttam egy mókust már az elején, próbáltam becserkészni, de jóformán semmit nem értem el, csak azt hogy a közelben üldögélő szelermespárocska teljesen idiótának nézett :), de ezt már kezdem megszokni.
Nem estem kétségbe, tudtam, hogy még lesz mókus, csak nagyon figyelni kell. Láttam is még hármat. Mondjuk elég nagy hátrány, hogy tele van hülyegyerekekkel a sziget, akik egyrészt hangosak, másrészt az állatok a világ végére menekülnek előlük, amit meg is értek.

Például így néz ki egy mókus, miközben egy hülyegyerek (akit az anyja még buzdít is) üvöltve rohan utána:

És így, amikor gyanútlanul rágcsál valamit a fa tetején, és hagyja magát leképezni:

 Ez pedig nem koalamaci, de pont úgy néz ki :D

És végül a szarka (nem veréb), akit hátulról támadtam le, és sajnos nem fordult meg:

Milyen volt szőkesége....

Hát ilyen:

Mostmár nem ilyen. Sajnos a télen történt vele valami, ami szerintem visszafordítatatlanul eldöntötte a szőke sorsát. Nem akarom most ezt a témát firtatni, csak aki nem tudná, a Szőke Tisza jelenleg félig el van süllyedve. Erről lehet olvasni az internet más bugyraiban, de az én bugyromban most nem erről lesz szó :)

A tényállás az, hogy nemsokára elhagyom Szeged bűnös városát, és úgy éreztem, pár dologtól el kell búcsúznom, például a Szőkétől is, meg a halászlétől is. Hétvégén mindkettőt megtettem, a halászlét megettem :)
Kibicikliztem a téli kikötőbe, amire most fény derült, hogy miért hívják télinek, ugyanis már mindenhol inkább tavasz van, ebben a kikötőben meg, nem hazudok, 5 cm vastag jégtáblák úszkálnak. Ez itt egy darab tél a tavaszban. És a szőke itt fagyoskodik :(

Sajnos már nem is ott áll, ahol az első képen látható, ráadásul egy uszállyal van megtámasztva oldalról, el ne dőljön, ezért nem mondhatnám, hogy le tudtam fényképezni normálisan, csak ilyen vészjósló sejtelmes lesifotókat tudok prezentálni.
Visszafelé sétálva azonban észrevettem, hogy van ott egy nagy hosszú stég, vagy mi az, amihez a kis csónakokat kikötik :), na erre elég félelmetes volt már maga a lejáró is, meg féltem is, hogy valaki ott fülöncsíp, hogy "hé, azonnal álljon meg, illetéktelen behatoló'", de eccer élünk, én rámegyek :) Ez volt az egyetlen megoldás, hogy bekerüljek a kikötő közepére, ahonnan talán le lehet képezni a szőke gyötrelmes szenvedélyesedését.

És tényleg sikerált. Volt ott egy kék meg egy fehér kiálló nagy vasdarab, máshogy nem tudom nektek leírni. Néhány bonyolultabb akrobatikus mutatvánnyal ezek mögé a vasak mögé tudtam kerülni, a Tiszába eséstől való félelmet nemismerve, szánalmas kis életemet kockáztatva így homályosítottam el a képeket :) (mert ugye köztudott, hogy a mániám ez a homályosítás, és az is köztudott, hogy én erre a célra nem fotosoppot használok)

 Ennél a résznél már könnyem csordult egyébként, nem volt túl vidám a hangulat arrafelé. Jött egy darucsapat, elköszöntek ők is, mint mikor a vadászgépek mennek a háborúba (nem tudom az milyen lehet, de gondolom hasonló), ráadásul 4-5 sirály is folyamatosan ott vernyákolt a közelben, nagyon vészjósló volt az egész szituésön.

Dobtam egy csókot, aztán leléptem a halászcsárdába :) Még itt van néhány bizonyíték, hogy tényleg jeges ott a víz még mindig:

 Agyő Szőke Tisza Hajó! Agyő Szeged ! Agyő halászlé!


píesz: aki teheti, egyen szegedi halászlevet, nincsen párja ezen a földkerekségen. 

kacsamanna

Na az úgy volt, hogy ebédelni mentem, csak a nyakamban maradt az YNOS a makróval. És mivel tengernyi ebédszünetem van, kimentem a helyi folyóhoz, megnézni, hogy befagyott-e má :). Kutyahideg van, de arra a megállapításra jutottam, hogy ez még biza folyik. Viszont érdekes jégképződmények alakultak a felszínén, meg időközben kacsák nőttek ki belőle, sose láttam ehhez hasonlót.
Én a nyakamban a makróval, gondoltam, majd ott csendben a szélén makrózgatom a jeget, mer az olyan jól tud kinézni, de valahogy ez nem jött össze, nem voltam most abban a makrózós hangulatomban, pedig a jég az tényleg jól festett. Érdekes ez amúgy, nem gondoltam, hogy ez nálam hangulatfüggő, pedig úgy néz ki hogy de :) Azt már megtanultam, hogy a belső hangra mindig hallgatni kell. És a belső hang most azt mondta, ne makrózzak inkább, mert most ehhez teljesen tehetségtelen vagyok, viszont ott voltak ezek a madarak, asszem kacsák :) És annyira viccesek, ahogy csúszkálnak ott a jégen, egészen ennivalóak, csak meg kéne sütni őket :) De most az eccer megkegyelmeztem nekik, mert elég jól produkálták magukat.

Aztán megjelent két néni, akik kilószámra el kezdtek szórni ezeknek a verebeknek valami kukoricaféleséget, de annyit, hogy valószínűleg az egy hadseregnyi lagzilajcsinak elég lett volna nyárig. Ezek a naiv kiskacsák meg kijöttek egészen a közelembe, (má' nem miattam, csak a kukorica lebegett a szemük előtt, az meg mellettem hullott le, mint valami égi manna) és akkor lettek ilyen beton+kacsa+kő+jég -es képek. De ez igazából csalás, mer ezek a nénik odaédesgették, á, ez túl szép kifejezés, szó szerint beetették őket :)

És miután teleették magukat, és elhúztak (jó magyar szokás, ingyen eszik-iszik aztán angolosan távozik), akkor még csináltam egy makrót, de itt már nem éreztem az ujjaimat, fagypont alá kerültek, szóval valahogy csak úgy lenyomódott a gomb. És ez eddigi életem utolsó képe.

Tizenöt perc napfény

Az előző év utolsó hónapjában kicsit elhanyagolam az YNOS-t, ezért úgy határoztam, január elsején bepótolok mindent, vezekelni fogok, és ha a fene fenét eszik, akkor is kimegyek képezni.
Az előző éjszakám kicsit elhúzódott, mint minden más nemnormális szilveszterezőé, ezért ma nem reggel, hanem délben keltem, urambocsáss :) Aztán bedobtam a csirkét a sütőbe, de ez még mindig nem főzős blog (azt az Emm írja: http://emmm-blog.blogspot.com/), úgyhogy ennek a viszontagságait most kihagynám. Amúgy egész jól sikerült, csak elsóztam, amit nem is értek, mert eddig bármit főztem, mindig sótlan volt a végeredmény :) Lehet hogy szelermes vagyok, bár akkor ez azt is jelenti, hogy eddig még sosem voltam az, vagy egyszerűen csak ritkán főzőcskéztem. :)
Na de térjünk vissza a képezés mezejére. Mezőre ugyan nem, de egy amolyan park félébe mentem ki. Eléggé témátlannak indult a dolog, azt hittem, kép nélkül fogok hazatérni, tél, szürkeség, nincshó, nincsfény, nincs élet, nincs bogár, nincs madár, szinte semmise nincsen, vagyis nem láccik. Csak úgy a vakvilágba nem szeretek kattogtatni, csak akkor képezek, ha tényleg látok valamit. De aztán egyszer csak megnyílt felettem az ég, és kibújt a nap. Nagyon rövid ideig sütött, de ez alatt is sikerült feltöltődnöm és ihletet kapnom. Meg is állapítottam, hogy az én lelkem minden bizonnyal napelemes. :) Nem tudok napfény nélkül élni. És egy ilyen szürke napban egy 15 perces napsütést valóságos csodaként élek meg, ki is használtam. Ímhol a eredmény.

Az ellenfényt nem lehet megunni, maximum látáskárosulni, ha jól belenézek :). De mindig lehet úgy helyezkedni, hogy valami újdonság legyen belőle. Itt is mijafene ez a lila folt? :) meg a tetején azok a csíkok :) Az a jó ebben, hogy fogalmam sincs mit csinálok, csak a végén kapok egy ilyen meglepetésképet.

Az elmúlt napokban minden délután látok és hallok vadlibákat vonulni nagy nagy Vö betűkben, és már megint jöttek :) Az egyik ága mindig hosszabb, talán sohasem fogom megtudni az okát. Tegnap például olyat láttam, ami nem is vöbetű volt, hanem mintha egy egész szót próbáltak volna az égre írni, de azt nem tudtam leképezni, meg elolvasni sem, helyette ma sikerült ezt a majdnem vöbetűt elcsípnem:

Amikor a nap már elhagyott, akkor is találtam még egy kis érdekességet. A falra festett neveket feltételezem a közelben lévő iskolások kreálták, merszí nekik érte, szép színes :)

Itt fel is adtam a mai kirándulásomat, és hazaindultam, mikoris az egyik utcában valami megmozdult a bokorban. Ez a kis feketerigó próbált előlem elmenekülni, de én utánamentem, és akkor megadta magát :) Egy ilyen ágas-bogas bokormélyi felvételem lett a kis cukiról :)

És mindez egész jól sikerülhetett volna, ha én barom nem felejtem ISO 800-on a gépet. Mert hogy legutóbb úgy maradt, szóval ma az összes képet ISO 800-al lőttem, gratulálok kedves EgyDé :) (Általában automatán használom, úgyhogy nem szoktam vele foglalkozni különösebben)
De hát ebből is tanultam valamit, az ISO-t mindig meg kell nézni! :) Legyen ez az újévi fogadalmam, hogy mostantól megnézem, nehogy úgy maradjon :)