Buksi, gyere ide! ne zaklasd a hölgyet!

Miután az egész szombatot végigszenvedtem (a péntek este tehet az egészről, meg a kóla), ma reggel úgy gondoltam, hogy mostmár muszáj valami hasznosat tennem az emberiségért. Nagyon korán fél 8-kor felkeltem, hogy még rajtaüssek a napfelkeltén. Hát ezt kicsit elszámoltam, mert a nap sokkal korábban kelt, mint én :) De nem mentem hiába, a Tisza-part gyönyörű volt, síri csend, friss levegő (a szmogriadót nem is értem) deres fű, kellemes napsütés.
Vizes pókhálót sajnos ma sem találtam. Valaki tudja, hogy így ősszel-télen hová lesznek a pókok? Talán téli álmot alszanak? És ami érdekes még, hogy semmilyen egyéb rovart nem láttam, még legyet sem. Pedig nyáron kora reggel rengeteget lehet találni, ilyenkor még pihennek a füvön és a növényzetben, de ha hideg van, nincsenek, de akkor hol vannak? :)

Hm, azért nem vagyok csalódott, mert ezek a deres növények is épp elég témát nyújtottak. De mostmár tényleg vennem kell egy gumicsizmát, mert ez így nem mehet tovább :)

És ha erre a kis fagyra elkezd sütni a nap, akkor ilyen apró gyöngyöcskék keletkeznek. Ezekkel nem lehet betelni, és nem lehet két egyforma képet csinálni. A sigma obi pedig nagyon jó játszópajtásom ebben, ő is imádja ezeket leképezni :)

Csináltam egy lesifotót is a közelben lévő horgászokról. Később meg is bosszulták, mert mikor arra sétáltam, megindult felém egy kis palotapincsi (az egyik horgászé volt) és 30 méteren keresztül üldözött és ugatott rám.
Szerencséjük hogy egyáltalán nem félek a kutyáktól (igazából semmitől se félek, csak a mosogatástól), de ez azért elég ijesztő volt, hogy ez a kiskutya ilyen rendületlenül ugat nekem, nem értettem, mi baja lehet velem. Eközben a két horgász a legnagyobb nyugalommal a következő párbeszédet folytatta:
horgász1: Buksi, gyere ide! ne zaklasd a hölgyet!
horgász2: Hagyjad csak, én küldtem utána, hogy hozza ide!


Na ígyse próbált még senki felszedni :)

Szamanta

Eddig mindig egy-egy fotózásos kalandról írtam. Most viszont eszembe jutott, hogy a képeket nem csak az elkészítésük ideje kötheti össze, hanem a témája is. A következő képeken ugyanaz a jány látható mindenféle testhelyzetben :)

Kivétel nélkül elkapott pillanatok, ugyanis érthetetlen okoból (mint ahogy mindenki más) ódzkodik attól, hogy leképezzem. De nem is baj, mert én meg a beállított képekért nem vagyok annyira oda. Ebből kifolyólag egy részük például életlen is lett, de attól még beválogattam ide, mert ígyis nagyon tetszenek.

Szamanta egy nagyon kedves lány. Nem, ez hülyeség, nem kedves egyáltalán, idegenekkel kifejezetten undok :), engem is utált kezdetben, de aztán a hülye kérdéseimmel beloptam magam a szívébe, és néhány üveg közösen elfogyasztott viszki (ezért hívom Szamantának, amúgy nem ez a igazi neve) után úgy érzem örökre megpecsételődött a barátságunk. Most ugyan nincs az országban, mert egy titkos küldetésen vesz részt (lovakat etet és takarít külföldön). Szabadnapja is alig van, vagyis van, de állítása szerint a lovak minden nap esznek és sz*rnak is, szóval emiatt mégsenincs :)

Már nagyon hiányzik, és most elővadásztam a régi képeket. Többször voltam a jóvoltából Szilvásváradon kirándulni, és ebből, vagyis belőle készítettem egy kis összeállítást.

Az első kirándulásunk télen volt, Szilvásváradon 50 cm hó társaságában. Egy Szomorú Suzuki Szamurájjal, valamint egy őrült sofőrrel, aki a Kopasz Lovas egyébként, és egyben Szamanta szelerme. Ott motorozik a hóban a szamuráj mellett, ismétlem, őőőőrült :) De ez a bejegyzés most nem róla szól, azért is nem látszik ki a hóból :)

(ja és a Szamurájnak nem volt fékje, csak mondom). Mi Szamantával a "platón" utazva kaptuk a pofánkba a mínusz valahány fokos menetszélt, miközben fék továbbra sem volt az autón. Hát mit mondjak, én féltem :). Itt az alsó képen látszik, hogy azért Szamantának is kiült a rémület az arcára :)

Legközelebb már kevesebb hó volt, körülbelül semennyi :)
Ennek Szamanta nagyon örült, ezé' ugrándozott hegyen-völgyön át.  Erről jut eszembe Szamanta folyton ezt énekelte: Akkor hegyen völgyön át szökellve jő, akkor hegyen völgyön át szökellve jő.... De nem tudom ez miből van :) Valaki? (talán őt kellene megkérdeznem)

 A kutyulit pedig Blerónak hívják (neki ez a valódi neve is, nincs inkognítóban), és nagyon mókás jószág, elő is adtak Szamantával egy kis performance-t :) Nagyon okos a Blercsi, csak össze vissza rohangál, folyamatosan köröz mindenféle mozgó jármű körül, például a szamurájt is szereti így körülrajongani, meg a lovaskocsit is. Azt hiszi, őt nem taposhatja el egy nála jóval nagyobb ló, pedig de :) Szerencsére mindig megússza a kis blöki. Ja és remekül lehet vele fát lopni is :) Itt a bizonyíték:

Egyszer Szamanta vásárolt egy elvetemült színű autót, Dzsoki lett a neve (nem is értem miért). Legutóbb vele utaztunk Szilvásra. Nem úszta meg itt sem, hogy le ne képezzem. Dús hajába téééép a széééééél........... :)

És nyár volt, és 40 fok, és én a tűző napon fényképeztem a lovakat. De ez a bejegyzés nem is a lovakról szól, úgyhogy most ezt kihagyom :)

Ez meg annyira szép lett, hogy bele kell szelermesedni. Én nem fogok, mer lány vagyok, de fijúúúk, egész nyugodtan :)

Szamanta, remélem megbocsájtasz, amiért a segítségemmel híres lettél. De mindig is ezt akartad, nemde? :) Nagyon hiányozol :(   pivisziviiiii :)

Temetősposzt

Ne ijedjetek meg, kísértetek nem lesznek, ez csak egy kísérlet volt :).
Ilyenkor, halottak napján van az embereknek egy olyan hülye szokásuk, hogy tömegesen mennek a temetőkbe, és gyertyákat gyújtogatnak.Vannak családok, akiket szinte már csak egy ilyen alkalom tud összehozni, elég hervasztó az egész.
Nekem meg van egy olyan hülye szokásom, hogy amiben látok fantáziát, azt megpróbálom leképezni. Temetőben már voltam régebben is fényképezni, de akkor tél volt, fél méter hó, lényegében ez volt ami akkor odacsábított. Említésre sem méltó képeket készítettem akkor.
Most pedig a sok gyertya vonzott a temetőbe. Arra számítottam, hogy rémesen lehangoló képeket fogok csak ott csinálni, mert mi vidám lehetne egy temetőben. Hát hahoztázni nem fogtok rajta, az biztos, de azért színesebb lett, mint gondoltam. Kiéltem a művészi hajlamomat rendesen.

Biciklivel mentem egy szegedi temetőbe, ahol soha nem jártam még. Szolnokon szoktunk a temetőbe menni, ott van "érdekeltségünk", most is voltam ott szombaton, még képezőt is vittem, de a szüleim nem arról híresek, hogy van ahhoz türelmük, hogy megvárják, míg én ott kattogtatok csak számomra érdekes dolgokat. Ezért mentem ma el egy szegedi temetőbe, ahol "egyedül" lehetek, és arra megyek, amerre akarok. Meg kell, hogy mondjam, hogy míg a szolnoki temető borzalmasan sivár nekem, addig ez a szegedi egyenesen gyönyörködtetett, teljesen más hangulata van, olyan erdősebb, borostyánosabb, vagy nem is tudom, lehet benne csavarogni, kísérteties, elhagyott részei is vannak. Alapból nem értem én ezt a magyar temetkezési szokást, hogy a sírhelyre "márványágyat" emelnek. Minek ez a sok kő? Sokkal szebb lenne az egész, ha csak fű lenne, föld ,meg egy egyszerű kereszt.
Könyörgöm, ha egyszer egy ilyen helyre jutok, rám ne tegyen senki tonnás kőtömböket, mer nehéz, hideg és szürke, meg drága is, mérkellez? Hagy nőjön a gyom meg a pitypang világnak, abban legalább van valami élet. :D

Amíg bicikliztem odafelé, félúton egy hülye hangra lettem figyelmes. Satufék, körülnéz, semmi, megint hülye hang, körülnéz, felnéz az égre, áhhá, egy hatalmas nagy vöbetű. Még hezitáltam, hogy vajon elővegyem-e a képezőt, vagy mire előszedem, már pont késő lesz. Na addig kellett volna elővenni, amíg hezitáltam :). De még ígyis utólértem őket egy képre.

Mellesleg nem értem, miért nem tudnak soha egy szabályos vöbetűt alkotni. Szegeden már nagyon sok ilyet láttam, és mindig ez van, hogy az egyik fele nagyon elhúz :). Érdekes, hogy amíg Egerben éltem, ott meg nem láttam egyáltalán vöbetűket. Na mindegy, ez más téma :)

Ekkor már úgy éreztem, hogy ezért érdemes volt elindulni, de ha már temetősposztot akarok, akkor ahhoz muszáj lesz a temetőig elmennem. Tudom, elég perverz, de én valamiért imádom az ilyen kietlen, félelmetes helyeket. Bár most azért elég sok élő ember is volt arrafelé, de én még ígyis elvándoroltam a rejtettebb zugokba :). Vicces hogy először nem is foglalkoztam a gyertyákkal, meg a temetővel se nagyon, mert annyira szép volt a naplemente, és észrevettem valamit, hogy bizonyos szögből, pont egy panelház mögé bújik a nap, aminek a teteje ráadásul füstöl. Na nem a napé, hanem a házé :) Az durva lenne, ha a nap füstölne. Ott már el kéne gondolkodni, hogy valami nem stimmel :)
Persze a szokásos elhomályosítós művészkedős formámat hoztam, ezt nem ússzátok meg. Mostmár talán le kellene védetnem ezt a technikát. A kételkedőknek mondom, ez nem fotósopp, csupán a mélységélességgel való játék. Egyszerűbben megfogalmazva, annyi a titok, hogy az ojjektív előtt közvetlen belóg valami a képbe, vagyis én direkt úgy helyezkedek, hogy valami belógjon. Na jó ez kezd egyre félreérthetőbb lenni :)
Khm, itt egy borostyán volt az objektív előtt.

Egy ilyen szépséges naplementét egyébként másképp is fel lehet használni. Mutatok pár példát.
Ez is egy ügyes megoldás, amikor hagyjuk hogy a fény szemből kicsit belesüssön az ojjektívbe. Nem telibe a nap, hanem csak a fényének egy része. Én ezt nagyon gyakran használom. Már-már divat lett, sok fotós használja. Vagyis pontosítanék, sok fotós nem így használja, hanem egy teljesen snassz képre utólag fotósoppba rátesz egy ilyen lensflare nevű effektet (ami egy ilyen beeső fényt kreál). Ez nagyon nagyon csúnya dolog, és legszívesebben ráütnék a kis kezére annak aki ilyet csinál. Nem szabad, pfúj! :) Használjátok erre a napfényt, ne a fotósoppot.

És nekem még mindig maradt a tarsolyomban ezzel a naplementével kapcsolatban valami.  A lenti három képen a napkorong van a háttérben, nem másik gyertya :D
Na ez a nem egyszerű, egy temetőben megtalálni azt az egy pontot, ahol a lemenő nap korongja pont látszik, és pont elé kerül egy téma, hogy legyen is a képen valami :) Merthogy én nem pakolgatom ezeket a gyertyákat. Sértené az elveimet, ha bármit is arrébb pakolnék. Csak a fényképezőben komponálok, nem rendezem a tárgyakat, mert úgy tekintek rájuk, mintha a természet egy-egy eleme lenne. Egy fát sem tudok arrébb rakni, egy madarat sem tudok arrébb terelni, és egy gyertyát sem fogok arrébb tenni egy temetőben. 

 Ezek pedig az elhagyatottabb síroknál születtek. Elmosásos fátyolozásos szokásomhoz híven, mostmár a gyertyát is csak homályos foltként használtam :) Ezek nem ufók és nem szellemek.

De a végére akkor egy normális gyertyát is kaptok. Egyébként halottak napján kiskoromban a temetőkben mindig azt csináltam, hogy a már elaludt gyertyákat meggyújtogattam az idegenek sírjain. Most is előjött ez a fóbiám :) És egész jó érzés meggyújtani ezeket a gyertyákat, olyan mintha törődnék ezekkel az idegen emberekkel egy kicsit, akik a föld alatt vannak. Bár ezzel már rajtuk semmit nem tudok segíteni, de olyan kiábrándító látvány, mikor egy síron van vagy öt gyertya és egyik sem ég, mert elfújta a szél.

Nahát, ez most nem lett túl vicces. Pedig próbáltam humorizálni, de azért mégiscsak egy szomorú téma az egész.
Boldog november másodikát mindenkinek! :)

Szőke Tisza

A mai nap egy olyan látnivalót találtam Szegeden, ami mindvégig ott volt a szemem előtt, csak nem tudtam, hogy kell odamenni :). Bevallom, a múltkor azt hittem, nehezebb, és feladtam a küzdelmet.
Nemrég töltöttem fel egy képet a Szőke Tisza nevű hajóról, vagyis miután a képet feltettem, néhány "rajongóm" segítségével kiderült, hogy ez a neve.Sajnos évek óta csak ott "porosodik" árván.

Ezt a képet a Szegedhez közelebbi oldalról lőttem, ami azt jelentette, hogy ennél közelebb onnan nem tudtam volna menni a hajóhoz, maximum a vízben, de ahhoz már hideg volt, hogy ott lubickoljak, meg hülyének is néztek volna (bár ez nem mindig zavar) :) Ja és két szunyókáló hajléktalanon is át kellett volna gázolnom, úgyhogy inkább nem kockáztattam a testi épségemet épségüket.

Ekkor vetődött fel bennem az igény, hogy én ezt a hajót valahogy mindenképpen meg akarom közelíteni. Gondoltam, ha erről az oldalról nem megy, majd megyek a másik irányból.
Ma kibicikliztem Tápéra (egyébként nem emiatt, ezt teljesen véletlenül jött, hogy hééé, hát innen lehet hogy elérem a hajócskát), egészen a kompig, onnan pedig a töltésen visszaindultam, gondoltam, előbb-utóbb ott lesz az, és lám, inkább előbb,de a hajó ott várt a kikötő kellős közepén. Mintha csak rám várt volna tényleg :) Leírhatatlan érzés ezt látni. Kb mint mikor először látod a tengert, olyan élmény. Persze akik járnak ebbe a kikötőbe gyakran, vagy ott horgásznak, ők már észre sem veszik hogy ott van, mintha mindig is ott lett volna.
Már csak a vízhez kellett közelebb mennem, hogy normális képet is tudjak csinálni.
Háátő, mivel megint a "lökok" tornacipőmben voltam, aminek baromira csúszik a talpa, így a gátoldalon nagyon otthonosan, inkább cipő nélkül, zokniban másztam le :D Pár horgász érdeklődve figyelte ezt a mutatványt, de ez az én örömömet cseppet sem zavarta meg.
Egyébként fura volt, hogy a víz közepén van, mert a múltkor, mikor a másik helyről fényképeztem, mintha jobban a parton lett volna kikötve. Meg is kérdeztem egy horgászt, hogy valaki elmozdította ezt a hajót mostanában? :))) De megnyugtatott, hogy dehogy, évek óta ugyanitt áll, és csak eszi a fene :)
Ez akár szó szerint értendő is lehet, tényleg így van sajnos. Még egy bokor is kinőtt az oldalából, annyira el van felejtve ez a "ladik". Azt mondják, régebben két diszkó is működött rajta. Hát, jó bulik lehettek :)
Nem tudom mit lehetne vele most kezdeni, biztos hogy lehetne hasznosítani valahogy, de egy ilyen kincset nem szabadna csak úgy kirakni ide a világ végére, mint valami utolsó szemétdarabot, és rábízni a sorsát az időjárás viszontagságaira. Ha nyernék a lottón, biztos megvenném, és benne laknék :)

Lehet hogy a képeken nem jön át ez a magányos hangulat, de valami iszonyú jó "atmoszférája' van ennek a helynek. Ami még egy kis pluszt adott az egészhez nekem, hogy a környéken folyamatosan valamilyen süteményre hasonlító illatot éreztem, talán marcipán :D. Lehet hogy van ott valahol a közelben egy marcipánüzem :))
Elhatároztam, hogy télen is meglátogatom majd a Szőke Tiszát, mikor havas lesz a táj, és a víz majdnem befagy, meg én is :D
Ha tényleg befagyna, akár be is sétálhatnék rajta :) így viszont egy csónakot kell szereznem legközelebb.
És valamikor éjszaka is meglátogatom majd, mikor telihold lesz. De akkor félni fogok... nagyon :)

Büntiház

Na már megint abba a hibába estem, hogy a fotózásos kaland és a beszámoló megírása között túl sok időt hagytam eltelni. És ahogy egyre távolodok tőle időben, úgy felejtődik el, hogy mit akartam írni. :) Vagy talán sosem tudtam mit akartam írni, igazából most találom ki :), úgyhogy akkor megállapítom, hogy az előbb hazudtam.
Azé' még megpróbázom összefoglalni. Hétvégén megint a szerbeknél voltam ápolni a nemzetközi kapcsolatokat. Túl sok időm nem volt a képezésre, mert a ragasztóízű szerb vodka kóstolgatása prioritást élvezett. Ne vegyetek olyat (csak bevállalósoknak), nagyon rossz, szerintem technokolból és acetonból főzik, kábé olyan íze és szaga is van. Mondjuk az árából ítélve gondolhattam volna, hogy ez lesz. De én mindig és mindenkinek adok egy esélyt a bizonyításra. Hát a szerb vodka most eljátszotta az esélyeit. :)
Fotózni csak másnap délelőtt volt alkalmam, akkor se túl sok. A szállás környéke egyébként elég jó fotótémákat kínált volna, de elbénáztam, élőben jól nézett ki, a képeimen viszont nem jön át a hangulat, úgyhogy meg sem mutatom. De két értékelhetőt talán sikerült összehoznom.

A kis házikó egyben meseszép és félelmetes is volt egyébként, mert éjszaka égett benne a villany. De ebben maximum valami manók pókerezhettek, ezért nem is mertem bekukkantani. A manóktól gyerek korom óta rettegek. Kiskoromban például mikor lefeküdtem aludni, mindig azt hallottam, mintha manók lépkednének a párnámon. Hallottam a trappolásukat. Ilyenkor kértem másik párnát apától, hogy adjon olyat, amin nincsenek manók, vagy legalábbis nem járkálnak összevissza, hanem nyugton maradnak :). Persze a másik párnán is ugyanúgy járkáltak a manók. Később rájöttem, hogy csak a saját szívdobogásomat hallottam a fülemben. De míg ezt nem tudtam, addig féltem a párnáktól is.

Elnézést ezért a kis kitérőért :) Szóval a kis házikót el is neveztük büntiháznak, mert annyira kicsi, hogy valószínűleg a szállásadó ide száműzi görnyedni a hangoskodókat. Nem mondom, hogy mi voltunk a legcsendesebb vendégek, de végül megúsztuk a magánzárkát, és nem találkoztunk a büntetésvégrehajtókkal sem :)

 

Ezután még páran kimentünk a Palicsi tóhoz, ahol idén már másodjára voltam, meg összesen az egész életemben is :). Erről már egy korábbi posztban beszámoltam, hogy a palicsi tó környéke a szivecskékről híres. Minden deszkában van egy szív. Lehet hogy csak ilyen sablonjuk van, hogy csak ezt tudják kifaragni :) Vagy nagyon szerelmes volt az asztalos :).
Ezt a kis virágos témát már megörökítettem egyszer, de ez most jobban sikerült, nagyon megtetszett, hogy így esik rá a napfény. Lehet hogy csak nekem tetszik, de ez végülis az én blogom :D
De kaptok halacskát is, ha esetleg horgászok is idetévednének :)

Végezetül pedig kísérleteztem egy panorámával. Hát ezzel a szar objektívvel általában sosem sikerül jól, mert vinnyetál a széleken (ami azt jelenti, hogy a széleken sötétebb a kép, mintha valami beárnyákolná)  ezért az illesztéseknél sötétebb sáv keletkezik a panorámánál, és bár kifotósoppolhatnám valahogy, de nem volt kedvem, bocsi :D