A pljeskavica romantikája

Biztos sokakban felmerül a kérdés, mi is az a pljeskavica. És biztos van aki a romantikával sem találkozott még soha életében. De talán az első kifejezés jobban szorul némi magyarázatra. A hétvégén volt szerencsém egy kis külföldi kiruccanáshoz. Röpke öt óra hosszát tölthettem a határon túl, Szerbiában. A meghívás Palicsra szólt, ahol éppen szüreti nap kajálós-ivós búcsú-vásár féle volt. :) Tulajdonképpen nem tudom mit szüreteltek a szerbek, mert se szőlőt, se bort nem nagyon láttam, helyette nevezhetnék az egészet pljeskavica fesztiválnak, vagy akár magyarosan (amerikaiasan) hamburger fesztiválnak is. A pljeskavica ugyanis egy amolyan hamburgerhez hasonló szerb ételkülönlegesség. Nagy zsömle, bele egy ha szerencséd van jól átsütött húspogácsa, és egyes helyeken saját magadnak pakolhatod mellé a zőccséget meg a tejfölt, mustárt, csípőset, vagy ami épp a kezed ügyébe kerül. Juteszembe, vajon tudjátok, hogy a hamburger valójában nem is amerikai? Vagyis az, de miért híják hamburgernek, mikor Hamburg egy német város? :) Egyszer utánaolvastam ennek, és valóban van olyan elmélet, miszerint a hamburgerhús anno a németektől származott. De nekem kétségeim támadtak, mert közben azt is kiderítettem, hogy New York államban is van egy Hamburg nevű városka, az meg azé' mégiscsak közelebb van a hamburgerzabálókhoz . De szerintem má senkit se érdekel rajtam kívül, hogy honnan van ez az egész, csak zabálják, és kerekednek tőle. Hát én mégcsak nem is kerekedek tőle, meg úgy egyébként semmitől.
Na de térjünk vissza a szerbekhez, mert ők pljeskavicának hívják, de ebbe már bele se merek gondolni, hogy kiről vagy miről nevezték el (lehet hogy köze van egy Vica nevű lányhoz), amúgymeg ki sem bírom mondani :)
Azon kívül hogy teleettem magam, csináltam néhány leképezést is. Egy nagyon szép tó mellett volt ez a kirakodóvásár, de a tóról éppen nem sikerült normális képet alkotnom, tűző napon valahogy annyira kellett küzdenem az ojjektívvel meg a beállításokkal, hogy felidegesedtem, és nem sikerült a fényviszonyokkal kibékülnöm. Helyette makróztam, így hát a részletekből rakjátok össze a szerb hangulatot. :)

Volt egy érdekes jelenség, amit egy fotós szem nem tud figyelmen kívül hagyni. Nem köd, hanem szó szerint füst, ahogy füstölt ez a töménytelen mennyiségű hús, meg kóbász. A napfény pedig a fákon át beszűrődve ezt a misztikus kompozíciót nyújtotta.
Ettől teljesen romantikus hangulatba kerültem, ezért jöttek a szivecskék :) Ez a környék tele volt szivecskékkel amúgy, minden deszkába szívet faragtak (már arra is gondoltam, hogy ott eleve szív alakú lyukkal nőnek a fák, de ilyet nem találtam, biztos kivágták már az összeset). Nagyon szelermesek lehetnek ezek a szerbek :D

Na ez meg.... űranyám, annyira vicces. Ez egy szélforgó, ami még csillámos is, és a közepén egy ilyen, nem is tudom, szaknyelven kék légivadász volt odaerősítve. Ahogy forgott körülötte a világ, és én ebből egy pillanatot megörökítettem, ez lett :) Szegééény, nemcsodálom, hogy begolyózott a szeme ettől a látványtól :)

Na jóvan, azért kaptok egy darabot a tóból is, de kizárólag fekete-fehérben, mer így nem látszik, mennyire sz*r kép lenne az eredeti :)

Ezektől az emberektől meg ezúton kérek elnézést, hogy nyilvánosságot kapnak, de olyan szépek, és olyan vidámak, lehet hogy azé' mer' szerbek, és biztos az otthoni kerítésléceikben is szív alakú lyukak vannak. Mindenesetre valaminek nagyon örültek :)

Szótlan leképek

Most erről a sztoriról nem írnék, mert egyrészt nem nagyon van sztori, ami van, az nem publikus, meg nem is vicces annyira, és én csak viccesen szeretek írni. De ez csak úgy szimplán egy fantasztikus élmény és látvány volt. Szegeden, a Tiszán, csónakból képezhettem, és az időzítés is spontán tökéletes volt: naplemente. Most átadom a képeknek a szót, meg a blogteret :)

Ez meg én vagyok , ahogy épp egy gömbből jósolok saját magamnak. Nem sok jót ígértem, de így legalább érhetnek kellemes meglepetések :)

naplementekommandó

Mivel végre újra nyár van, meg szikrázó napsütés, kirándultam egyet a sigmával Szegeden. Este 6 után még láttam rá esélyt, hogy az utolsó napsugarakat elcsípem valami kis növény vagy bogár társaságában. Nem akartam messzire menni, csak a Tisza partra, annak is a hozzám közel eső részére, de mire odaértem, lement a nap ezen a vidéken, viszont a fentebbi részeken még sütött, úgyhogy elkezdtem követni. Ebből az lett, hogy kábé az új hídnál értem utól, ami háát, nem egy ilyen dekoratív lánynak való környék. :). Tesóm mondta, hogy a hídig azért ne menj el, mert ott előfordulhatnak hajléktalanok. Ezzel a kijelentéssel kicsi rámhozta a frászt, de már csak azértis arra mentem :), ott bolyongtam az erdősávban kisszoknyában meg papucsban, és imádkoztam, hogy csak farkassal ne találkozzak, meg kullanccsal se (azoktól jobban félek) :) Sietnem kellett a képezéssel, mert a nap ment le eléggé szaporán, hiába kérleltem, hogy maradjon még egy kicsit. Azért sikerült elcsípni néhány soha vissza nem térő pillanatot. Mostmár tapasztalatból mondhatom, hogy a felkelő/lemenő nap fénye + Sigma objektív párosítás bármikor csodákra képes. Na meg én is kellek hozzá, de az mellékes :)
Hihetetlen, hogy az ellenfénnyel milyen jót lehet játszani. Ez nekem olyan mint egy kisgyereknek a dzsiájdzsó :)
Az ellenfény most határozottan nem ellenem volt, hanem velem. Talán egyszer majd teljes harmóniában tudunk élni egymással.

Jó hír, hogy hajléktalanokkal nem találkoztam. Sajnos ez nem azt jelenti, hogy nincsenek is, és mind talált magának munkahelyet vagy gazdag barátokat, de legalább nem erőszakoltak meg raboltak ki. (pedig róluk is lehetne jó képet csinálni, csak nekem, gyenge nőként, kockázatos). Viszont találkoztam kis nyikhaj gyerekekkel, akik valószínűleg rigót nyeltek, vagy csak simán úgy érezték, hogy egy füttyfüjú-val engem le lehet venni a lábamról, de hát nem...

És a végére egy kis szegedi életérzés a hazafeléutamról:

Harmatos burger

Ma rájöttem a makrófotózás titkára. Hajnal 5-kor kell kelni, és ki kell menni. Felébredni nem fontos, az ráér 6 körül is, de ki kell vonszolnom magam. Eleinte úgy tűnt, semmi értelme nem volt felkelni, de egy óra elteltével egy fotós számára aranybányává változik a természet. Nem mintha az időjárás annyira kedvezett volna nekem, mert a nap csak pár sugaracskával tisztelt meg, aztán elé álltak a kíváncsi, tolakodó felhők.

De most még ez sem szegte kedvem, elhatároztam, hogy addig megyek, míg harmatos legyeket nem találok, mert itt kell lenniük valahol :). Először nemhogy legyet, de harmatot sem találtam. Viszont a téma ott hevert előttem egy másik alany személyében. Imádom a Tisza partot, ahol a természet szépségei találkoznak az ember alkotta mesterművekkel, például  a jágeresüveggel, a cigisdobozzal, vagy egy egyszerű papírzacskóval :) Egyszerűen olyan fantasztikus kohézió tartja össze őket, hogy én el se tudom képzelni a természetet szemét nélkül :) Végülis a Tisza part egy hatalmas reklámfelület, ha úgy vesszük :) Éjjel a fiatalok legalábbis úgy vették:

A blognak ez a képelhelyezős dolga még mindig nem megy, vagy én vagyok fertelmesenbéna, vagy csak simán sz*r ez a szerkesztőfelület. Speciel a másodikra adnám le a voksom, de én elfogult vagyok :)

Ha valakinek van hasonló széthullós tapasztalata, és tud rá megoldást, kérem írja meg :)

A szemétben guberálás után végső elkeseredésemben úgy döntöttem, Tiszának megyek, nincs se harmat, se légy, se légyott...

De lám, mégis vannak csodák, a víz közelében van harmat. Bár szerintem a Tiszának ehhez semmi köze, csak szintben az a rész lentebb van, és a növényzet is ott hűvösebb környezetben van. Rengeteg harmat volt, az ott egy egész harmattemető szerintem :) Bőségzavaromban nem tudtam már hogy melyik harmatcseppet válasszam, hemzsegtek a harmatok, de tényleg :D Kezdtem félni hogy majd rám is támadnak, annyian voltak :)

Én már ezzel is annyira boldog voltam, hogy madarat lehetett volna velem lövetni, de erre jött még egy égi ajándék, a kék légivadász (tényleg így hívják), akit reggeli kocsmázása közben tudtam megörökíteni. Nemtudom hogy fért bele ebbe az élőlénybe ennyi víz, vagy hogy nem pisilt be közben, de habzsolta a kis vízcseppeket, mint aki elől épp el akarják venni :).
És ezek után még annyi mindent találtam ebben a mini játékdzsungelban, katicát, valami sárga méhecskeféleséget, meg legyeket, egyszer csak tele lett élettel a környék. (de az is lehet hogy végig ott voltak a kis mihasznák, csak még vakon tapogatóztam a sűrűben). 

Tényleg annyi harmat volt ott, és annyi harmatos óriásfű, hogy térdig vizes lettem. Egyszóval megérte felkelni, és a természettel ébredezni. Ja, és be kell szereznem egy gumicsizmát, mert a lökok-tornacipőmben a porba-sárba dagonyázni talán luxus. :)

kétszer kettő néha kettő

Hűazanyja, de régen írtam ide. Lelki szemeim előtt látom azt az egy hű olvasómat, aki valószínű, követői mintájára, szintén elfordult már tőlem. Hátha még sikerül visszacsalogatni, teszek egy utolsó próbát. Minden viszkik istenasszonyszamantája, hallgass meg, könyörögve kérlek, legalább te olvasd el :).
Na az úgy volt, hogy én sose akartam főzös blogot írni, most se. De ma csináltam valamit, ami legjobban talán a főzésre hasonlított. És a fotótéma a konyhapulton hevert, nem tudtam ellenállni :)
A tojással meg úgy vagyok, hogy nagyon ritkán veszek, ha valami sütihez kell, és akkor ugye tizet, de abból kábé kettő fogy el, a többiről meg megfeledkezek, elteszem, hogy jólesz az még valamire, aztán türelmesen megvárom, míg rothadásnak indulnak.
De most szemfülesebb voltam, és megelőztem a lebomlási folyamatot, gondoltam, pont éhes vagyok (mikor nem?), csinálok belőle rántottát. 3 tojást terveztem odaégetni, el is kezdtem őket megszabadítani a meszes váztól. Szerintem jót is teszek velük, ha már eddig burokban éltek szegények, most rácsodálkozhatnak a világra. De most én is eléggé rácsodálkoztam, mert ahogy az első landolt a tányérba, felkiáltottam "hékás, ennek két sárgája van!Milett ezzel?". Pár percig elfelejtettem levegőt venni, de valahogy feldolgoztam, mondom, jóvan, ikrek, biztos van ilyen, menjünk tovább, mer ugye 3 tojást akartam, ez meg még csak egy, mondjuk így már kettő. (itt össze is zavarodtam egy kicsit a számolásban). Aztán jött a következő, ez is landolt a tányérba, és itt mégjobban csodálkoztam, hogy "nemigazmá, ennek is két sárgája van!". Most akkor mi lesz, ez eddig kettő volt, de szemmel láthatólag meg inkább 4. És mivel 3-at akartam, ezt a BlackJack-et már bebuktam :). Akkor itt álljunk meg, nem kell több ikergyerek, ennyi elég lesz. De hát annyira sokkot kaptam ettől az egésztől, hogy nem mertem összekutyulni, le kell képeznem, mert ez senki nem fogja nekem elhinni, még te sem, Szamanta (tudom, hogy te olvasod egyedül, azé merlek megszólítani név szerint, bár lehet hogy eddig már te se olvastad).
Na ímhol a bizonyítéknemígéret:

Jóvan, tudom hogy nem egy világbajnok képek, nem is akarok vele fotósolimpián indulni, nem azért csináltam :) De azért a tojás felverve sem olyan rossz fotótéma:

Viszont óriási szerencse hogy csak rántottát terveztem. Mert ha ezek az ikrek a süteménysütésnél születnek meg (ahhoz meg két tojás kellene), akkor micsinálok? Két tojás az hány tojás? :) És a két sárgájához vajon két fehérje tartozik? Vagy ha nem, akkor mi lesz a süteménnyel? Szerencsétlen azt se tudná hová/mivel álljon összevissza...