(ol)csóka

Urambocsáss, jó régen nem írtam már ide. Kövezettek meg :). Ilyenkor mindig azzal próbálom mentegetni az irhámat, hogy "nem is fotóztam, miről írnék", de ez most hatalmas hazugság lenne, mert igenis fotóztam. Múlt hétvégén madárvadászatra indultam, lőttem is verebet, meg nagyobb verebet is, ami Csóka :). Nem mondom hogy tökéletesek lettek, de mentségemre legyen mondva, hogy én sohasenem lessátorból fényképezem ezeket a kis ugrabugráló jószágokat, hanem eléjük állok, és úgy próbálok a szemük közé lőni :) Hát nem eccerű, mer ezek nem olyanok, mint a mai átlag tinédzser, hogy imádja, ha fotózzák. Honnan is tudná a veréb, hogy mi az a fényképező. Szerintem az ő szemszögéből egy baromi nagy ágyúnak láccik, úgyhogy teljesen érthető hogy menekülni próbál.
De azé nézzétek meg, mert van köztük olyan, akiből még lehet sikeres modell is:

Nekem nagy kedvencem lett ez a csóka, érdekes madár. A varnyúnak a cimbije, télen együtt szokták kapirgálni a földeket, de már tavasz van, a varjak elmentek, a csókák meg itt maradtak nekem pózolni a városban. Meg szebbek is mint a varnyúk, és kevésbé félelmetesek.

És ha már tavasz van, kicsit színesebb témával is jelentkezem. Ímhol a tulipánokkal való kísérleteim. Sokat hasaltam, meg fetrengtem ezeké a téren, de nekem megérte :)

Jegesmedve

A következő sorokat egyetlen virtuális ivópartneremnek, Szamantának ajánlanám. Mivel ő az egyetlen, akit még érdekel, hogy mit írok ide :), úgy érzem, rászolgált, hogy ezentúl csak neki írjak. Meg azért is írok, hogy a munkahelyén, mikor unatkozik, legyen mit olvasgatnia.
Szóval kedves Szamanta, végremá kisütött a nap, van húsz centi hó is (mondtam, hogy gyere a lóval meg a szánnal, de hát nem gyötté), úgyhogy én és a képező nekilódultunk a délutánnak.
Pár napja volt egy álmom (szerintem valamelyik természetfilm hatására), amiben egy jegesmedve támadott rám egy vadasparkban. Az álmomban ez ellen a támadás ellen egy szúnyoghálóval próbáltam védekezni. Nem tudom, hogy ez elegendő védelem volt-e, mert hála az égnek, ezen a ponton felébredtem. :) (Amúgy álmodtam már máskor is vadasparkosat, de akkor az állatgondozót tépte szét egy tigris. Remélem, túlélte).
Na de ennek a jegesmedvének én még akkor nem tulajdonítottam nagy jelentőséget. Nem számítottam rá, hogy valóra válik minden.
Már vagy fél órája mászkáltam a hóban a közeli játszótéren. Nagyon óvatosan lopakodtam, nehogy elriasszam a nyulakat, meg az őzeket :). Ekkor megpillantottam az egyik fán egy jegesmedvét, ahogy a napon sütkérezik. Ímhol egy kép róla:

Ezután éreztem, hogy ennél nagyobb vadat nem fogok ma már itt lőni a játszótéren :), de azért még botorkáltam az átázott csizmámban, és próbáltam ezt a zsákmányt felülmúlni. Lássátok, hogy sikerült-e.

Meg ne kérdezd, mi ez a narancs színű folt rajta, mert fogalmam se nincsen :). De örülök, hogy odakerült, megkedveltem :). Voltak még félelmetes jégcsapok, de nem csaptak le rám, úgyhogy leképeztem őket :), meg volt moha is, meg hó is, ezeket próbáltam egy képen megörökíteni, mert ezzel akartam spórolni, hogy két legyet ütök egy jégcsapásra. :D

Ezután annyira megéheztem, hogy eccerűen ott kellett hagynom ezt a sok szépséget. A jegesmedvét sok időbe telt volna megpucolni, úgyhogy életben hagytam, és vettem a boltban krumplit, meg gombát, meg hagymát, meg nejlonborítású húst. Na mindegy, ez nem főzös blog, mert azt az Emm írja (bár elég ritkán már ő is)   Írjad má! :)

"Neocickány"

A jézuskától kaptam valamit, szabadidőt :). Ami jó esetben egyenlő lenne azzal, hogy fényképezek nektek. Ha jó idő lenne... Eddig viszonylag sok eső esett, ahhoz képest, amennyi nekem hiányzott az életemből :). Úgyhogy képet nem csináltam. De ma reggelre kaptam még valamit a jézuskától, sok havat a kertünkbe (szerintem csak itt esett, sehol a világon máshol), meg eléggé beteg is lettem, de jól felöltöztem, és kimentem, már csak azért is.
Mondta tesóm, hogy igyak NeoCickányt, de sajnos nincs itthon, a kertbe se találtam egy ilyen élőlényt se, úgyhogy inkább kiköhögöm ezt a betegséget.

Nem mondom, hogy ez a kis kirándulásom a kertben életem legjobb fotósorozatát eredményezte, de azért mint most is, mindig megéri nekivágni. Mivel a nagylábujjam hirtelen meg akart fagyni, inkább bejöttem. Sérelmezem az égiektől azt is, hogy a nap nem sütött, ez eléggé rontotta a képeim minőségét, így a végére csak ezt a pár darabot szelektáltam ki nektek, ezeket még nem szégyellem megmutatni :)
Meg közé csempészek egy hópelyhes képet is, ezt nem ma képeztem, külön nem írnék róla, de témájában idevág a téli fagyos hangulatba, és szerintem nagyon jól dokumentáltam rajta a hópehely kiterjedését.
Attól tartok, ez a betegség megtámadta a fogalmazásközpontomat :)

Aszittem, hogy ennyi lesz a mai termés, de mikor bejöttem a "jó meleg" szobába, kitanátam hogy itt van ez a karácsonyfa, égnek rajta ezek a nagyon szép fények, meg csillog villog az egész, le kéne ezt képezni valahogy. Na, vagy 50-et kattintottam, de ez még véletlenül sem azt jelenti, hogy most 50 képet fogtok látni ebből. Hááát, maximum kettőt, de inkább csak egyet :)
Azt tapasztaltam megint, mint máskor, mikor egy témáról sok képet próbálkozok készíteni, hogy az elsők között lesz a legjobb, tulajdonképpen a következő 48 kattintás teljesen felesleges. De ez mindig csak utólag derül ki, mikor feltöltöm a számítóra, mert mindaddig annyira jónak érzem mind az ötvenet. Szóval akik nem bírják a csalódást, üzenem, ne, ne töltsétek fel a számítóra, soha de soha! :D
Na íme az álhópehely a karácsonyfáról (azé jó, mer sose olvad el, és fel lehet fűzni nyakláncnak is) :D

"gyere kedves szoni, gyere ide"

Van egy hajcsárom, akitől mindig ezt hallom: "írjá máá" :). Hát most tessék, megkapod. Végre újra a kezembe tudtam venni a képezőt. Nem voltam eltiltva tőle, meg ő sem volt büntetésben, csak nem tudtam vele leegyeztetni az időpontot, hogy mikor tudunk randizni :).

De szerdán este összehoztuk a találkát. Sajnos már sötét volt, de úgy gondoltam, ez egy nagy kihívás, sötétben képezni. Felkészültem mindenre, gondoltam rá, hogy ha nem engedelmeskedik a kis képező úgy ahogy akarom, akkor leitatom :).

De végül nem kellett kocsmába menni, helyette inkább egy romantikus sétát tettünk Szeged belvárosában. Nem tudom miért, de karácsony előtt mindenhol minden ki van világítva. Sokat gondolkodtam, miért kapcsolódik a Karácsonyhoz ez az óriási fényűzés :), biztos ilyenkor mindenki bónusz fizetést kap, csak én világítok már petróleum lámpával otthon :). 

Elvittem a makróobit, mert annak a legjobb a fényereje (gyengébbek kedvéért, ez elősegíti a bemozdulásmentességet, mert rövidebb záridőt bír el). Nem volt különösen tervbe véve, hogy gyönyörű éjszakai városképeket fogok készíteni, hát nem is sikerült :). Viszont helyette nagyon izgalmas dolgokat találtam. Ezekből a kis fénypontokból nagyon jó kis bokeh-es képeket lehet összehozni. Most nem írnám le hogy mi az a bokeh :), tessék utána nézni a világnak a hálóján, ha kiváncsi vagy :) De megmutatom képpel, hogy mik ezek:

Ezek a kis fényfoltok azok, ők tehetnek mindenről :).
Sosem szerettem igazán a karácsonyt, de most ezeknek a karácsonyi fényeknek annyira örülök, mint szerintem senki más. Talán az áramszolgáltatók örülnek még ennyire, de ők nem a vizuális élmény miatt. :)
Jut eszembe az áramszolgáltató épülete van itt a leginkább kivilágosítva, ezt is leképeztem nektek.

Voltam kint a Tisza-parton is, a fenti eredményekkel zártam volna az éjszakai túrát, már épp haza akartam menni, mikor jött ez a kis fényes zöld dolog, ami nem krokodilfenék, és nem is szentjánosbogár, de nem árulom el, hogy mi :)

Ekkor megint már hazafelé készültem, mikor találtam egy Hotel előtt egy feldíszített karácsonyfát. Meglepődve tapasztaltam, hogy a díszek érintetlenül voltak. Isteneum, milyen emberek élnek itt Szegeden, borzasztó, még egy karácsonyfadíszt se lopnak el :).
Na de ezután már tényleg hazafelé vettem a irányt, de hát a témák meg csak úgy útbaestek, nem tehetek róla, jöttek egymás után. Belebotlottam ebbe a fénysoros háztetőbe, aztán meg egy kólaautómata jött nekem a háttérben a kék fényekkel. Végül a kólaautómatát lecséreltem a szárazvirágra, meg a levendulára, de nekem a kólás nagyon teccik. Biztos megosztják ezek a képek amúgy a közvéleményt.
Általában úgy osztják meg, hogy nekem nagyon teccik, másoknak meg nagyon nem :)
Ilyenkor mindig elgondolkozok azért, hogy nekem nincs ízlésem, vagy nekik nincs :) De szerintem nekik nincs :).
Összességében nagyon érdekes ez a bokeh fényképezés. Szerintem ilyen sikeres fotós sétám még nem is volt :). Végül a Budi burgerbe (igen, jól látod, BUDI) megálltam egy hot-dogra este tizenegykor :). A budi burger egy olyan hely, ahol mindig megállok enni, minden buli után hajnalban. Most buli nem volt, de éhes részegekkel most is találkoztam ott. Öt kb 50 év körül fickó próbált szóval tartani, amíg várták a királyi étket :), én már nagyon untam, hogy nem haladnak, csak magyaráznak, és miattuk nem kerülök sorra. Közben aljas módon megfigyelték a kis képezőmet, és megszólítottak: "Gyere kedves sony, gyere ide". Akartak magukról képet is, de szerintem azt nem bírták volna nekem megfizetni, nem úgy néztek ki :), úgyhogy inkább próbáltam nagyon bunkó lenni velük. Hálaazégnek, nekem ez ösztönösen megy :)

Megint hangsúlyoznám, hogy ÚÚÚtálom ennek a blognak a képbehelyezési funkcióját, nem, nem, nem, nem működik úgy ahogy kell, Sajnálom.

Píesz: az este következtetése: sose menj haza, mikor úgy érzed, haza kell menned, mert mindig utána jönnek a legjobb dolgok.

A kék műanyagon örülő vízcseppek

Na végre má kijutottam a természetbe, és a képező is már annyira sírt, hogy jönni akart, hogy megesett rajta a szívem, és elvittem magammal. Kimentem a kedvenc helyemre, a Mátyás térre (na nem is kedvenc, csak ez van legközelebb), ahol a varnyúmeccs is volt, meg a szoborlefejelés, meg a huncutmacskák meg ilyenek :). Gondoltam biztos lesz megint valami érdekfeszítő élmény. Túl sok idővel nem rendelkeztem, csak mentem egy kört. Ott voltak megin a varnyúk, eléggé féltem, de már kezdem őket megkedvelni. Néha elég közel merészkedek már hozzájuk. De most sem őket képeztem, mert nem a teleobival voltam, hanem a makróssal, és annyira közel még azé nem megyek hozzájuk, nehogy kivájják a szemem. Így inkább a harmatcseppes fűszálakat választottam, az talán nem olyan ártalmas a testi épségemre. :). Amúgy érdekes, hogy hogy tud örülni az ember egy kis vizes fűnek, ha van egy ilyen ojjektíve :). Elmondanám, hogy baromi nehéz ezeket az apró cseppeket megörökíteni élesen. Hát lehet, hogy kéne egy állvány, de az úgy olyan kötött, én meg kötetlenül szeretem ezt művelni. Szóval alább látható, hogy mi lett kötetlenül :). A tökéletestől elég messze áll, tudom.

Volt még ellenfényes napsütéses falevelecske, élőben olyan szép vót. Aztán a képen meg mégse annyira. Ezt nem is értem, utálom ezt a felismerést, hogy mindig ez van. Eléggé belesütött a gépezetbe a nap, ez azt eredményezte, hogy egy tökhomályos kép lett. De itthon addig addig nézegettem, meg fotósoppoltam vele, hogy komolyan mondom, megszerettem. Így olyan antikos levél lett. És nézd meg jobban, mert rajta van egy kis Anti nevű pók is. De ott meg nem is láttam. Micsoda meglepetésként konstatáltam itthon, hogy "hát te meg ki vagy, és mit keresel az én leveles képemen?"

Érdekes hogy kimentem a természetbe, és szemetet is fényképeztem. Mindig csúnyán nézek a szemetelőkre, de most valakinek megköszönném, hogy széthagyta maga után ezt a kék műanyag üveget, mert ezekkel a harmatcseppekkel egészen megörültem neki. A harmatcseppeken egyébként akkor látszik, hogy örülnek valaminek, mikor süt rájuk a nap és a képemen meg ilyen apró fényfoltokká (bokeh) alakulnak. :D. Nézd, hogy mosolyognak :)

Ímhol a képek: