Kánikulatúra

Igen, nagyon régen írtam ide. De nem is magyarázkodok, egyszerűen máshoz volt kedvem. Most is máshoz lenne inkább, de tekintve, hogy 40 fok van, és emiatt már semmi hasznosat nem tudok tenni napok óta, ezért most is csinálok valami haszontalant, például írok ide :)
A fotózás kicsit háttérbe szorult az életemben, de nem baj, majd előrébb jön :)
Szembeszállván a kánikulával, Petyával elindultunk a mocskos Duna-partra, hogy legalább ő lehűljön, kukázni meg úgyis imád, tehát neki ez a helyszín maga a paradicsom. Mondjuk a paradicsomot nem szereti, ellenben a paprikát, a zuborkát, a dinnyét, áfonyát, meggyet, málnát igen, de ezeket én is, úgyhogy sajnálom :D
Kezd az elmém elkalandozni, talán jobb is, ha nem szaporítom a tovább a szót, mert készültek ám képek is, hiszen ez még mindig egy képezős blog, vagy mi a szösz :)

 Az a helyzet a Petyával, hogy kissé víziszonyos. Hiába van melege, és a víz nem bánt, ő mégis egy visszataszító szöürnyként tekint rá. Lehet, hogy nem kellett volna annyiszor megnézetnem vele a Dolly Roll nagysikerű nótájának klipjét:



Ám mikor a bátor, száraz kiskutya úgy dönt, hogy szembeszáll a tajtékzó hullámokkal, akkor így lopakodva belemászik, ügyelve arra, hogy a víz észre ne vegye, hogy ott van :) Kis hasáztatás után azonban kiugrik mintha minimum egy krokodilra lépett volna :) Nem erőltetem a vizezést, remélem, lerendezik egymást közt ezt a kis konfliktust, esetleg majd meg is barátkoznak.

És így néz ki, miután egy döglött halat talált a parton, és jól beledörgölőzött, hogy minden oldalról büdös halszagú legyen. Most annyira meglepte ez az isteni ajándék, hogy örömében kenguruvá változott :)

Ezek meg a bizonyítékok, hogy én is vele voltam, csak hát egyszerre, egészben nem tudok mindenhol ott lenni, vagy a fejem, vagy a testem van a képező másik oldalán :)

 Ezek a képek pedig már egy másik este készültek, de lényegében ugyanaz minden, a körülmények, 40 fok, mocskos vízpart, és a résztvevők: Petya és én

Ez pedig arra bizonyíték, hogy van lábam is :)

Spontánbukur, terápiáspetya, margaretájlend

köhömm, ezerbocs, nagyon régen írtam ide. Ennek nagyjából annyi az oka, hogy nem is igazán fotóztam, és akkor ugye miről is írjak, hiszen ez egy fotósblog. Illetve fotóztam, de egy téma körül forog a képezőm hónapok óta, és az nem más, mint az örökbefogadott kutyusom, Petya. Vele kapcsolatban viszont eléggé elfogult vagyok, nagyjából minden kép jó róla (számomra). Bár én őt is művészi szemmel képezem, de ha most ide is feltölteném a többszáz kutyás képet, hamar elpártolnátok tőlem, úgyhogy inkább megtartom ezt a vizuális élményt magamnak és a barátaimnak. Ezt a blogot remélhetőleg vadidegen emberek is olvassák és rajonganak érte, legalábbis van egy ilyen illúzióm :)
A hétvégén is Petyát fotóztam, de ő most csak statiszta volt, a főtémám egy nagyon "bájos" lány volt. A bájos szót csak azért tettem idézőjelbe, mert tőle idéztem a kifejezést, amúgy szerintem tényleg bájos :)
Először is bemutatom nektek Petyát (aki még nem látta volna mindenhol):

Petya itt a jobboldali kétlábon álló egyed :), a bal oldali pedig a bájos modell, kicsit félénk volt, de előcsalogattam a bokorból. Úgy indultunk neki, hogy csinálunk egy klassz profilképet, de aztán nagyon sok jó kép született, amit még mindig nem tudok elhinni, és most a bőség zavarával kell szembenéznem. Még soha nem történt ilyen velem, hogy ekkora százalékban sikeresek legyenek az exponálásaim. A sigmaojjektív továbbra is viszi a pálmát, nem tudok betelni vele, a modell szuperfotogénnek bizonyult, én meg ennyire jó vagyok :)
És hozzá kell tennem, hogy teljesen retusálásmentes képek ezek, nem is mondok semmitöbbet, csak hogy szép. Ímhol a bizonyítékok:

 

 

  

  

És most újra egy kicsit feltámadt bennem az érzés, hogy mégiscsak van nekem közöm a portréfotózáshoz, és nem szabad elkótyavetyélnem ezt a bennem lapuló tehetséget. Úgyhogy ha kedvet kaptatok, keressetek meg, csináljunk profilképnek valót, egyelőre még ingyen van :D
Aki nagyon retteg mindenféle képezőktől, annak pedig Petya felajánlja, hogy oldja a feszkót :), és ugye amelyik képen ő rajta van, az már rossz nem lehet ;)

...az úttörő oly vidám

Ez az első budapesti törpénetem, de ez is már egy hete törpént, csak lusta voltam nem volt időm leírni :)
Most meg már nem tudom, hogy akkor mit akartam írni, pedig ha rögtön leírnám, sokkal viccesebb lenne.

Volt egy szabad délutánom, amikor még a nap is rám sütött, és gondoltam ezt a pár órácskát remekül elüthetem egy kis margitszigeteléssel. Túl sok izgalmas dolog nem történt, végigsétáltam a szigeten, megláttam egy mókust már az elején, próbáltam becserkészni, de jóformán semmit nem értem el, csak azt hogy a közelben üldögélő szelermespárocska teljesen idiótának nézett :), de ezt már kezdem megszokni.
Nem estem kétségbe, tudtam, hogy még lesz mókus, csak nagyon figyelni kell. Láttam is még hármat. Mondjuk elég nagy hátrány, hogy tele van hülyegyerekekkel a sziget, akik egyrészt hangosak, másrészt az állatok a világ végére menekülnek előlük, amit meg is értek.

Például így néz ki egy mókus, miközben egy hülyegyerek (akit az anyja még buzdít is) üvöltve rohan utána:

És így, amikor gyanútlanul rágcsál valamit a fa tetején, és hagyja magát leképezni:

 Ez pedig nem koalamaci, de pont úgy néz ki :D

És végül a szarka (nem veréb), akit hátulról támadtam le, és sajnos nem fordult meg:

Milyen volt szőkesége....

Hát ilyen:

Mostmár nem ilyen. Sajnos a télen történt vele valami, ami szerintem visszafordítatatlanul eldöntötte a szőke sorsát. Nem akarom most ezt a témát firtatni, csak aki nem tudná, a Szőke Tisza jelenleg félig el van süllyedve. Erről lehet olvasni az internet más bugyraiban, de az én bugyromban most nem erről lesz szó :)

A tényállás az, hogy nemsokára elhagyom Szeged bűnös városát, és úgy éreztem, pár dologtól el kell búcsúznom, például a Szőkétől is, meg a halászlétől is. Hétvégén mindkettőt megtettem, a halászlét megettem :)
Kibicikliztem a téli kikötőbe, amire most fény derült, hogy miért hívják télinek, ugyanis már mindenhol inkább tavasz van, ebben a kikötőben meg, nem hazudok, 5 cm vastag jégtáblák úszkálnak. Ez itt egy darab tél a tavaszban. És a szőke itt fagyoskodik :(

Sajnos már nem is ott áll, ahol az első képen látható, ráadásul egy uszállyal van megtámasztva oldalról, el ne dőljön, ezért nem mondhatnám, hogy le tudtam fényképezni normálisan, csak ilyen vészjósló sejtelmes lesifotókat tudok prezentálni.
Visszafelé sétálva azonban észrevettem, hogy van ott egy nagy hosszú stég, vagy mi az, amihez a kis csónakokat kikötik :), na erre elég félelmetes volt már maga a lejáró is, meg féltem is, hogy valaki ott fülöncsíp, hogy "hé, azonnal álljon meg, illetéktelen behatoló'", de eccer élünk, én rámegyek :) Ez volt az egyetlen megoldás, hogy bekerüljek a kikötő közepére, ahonnan talán le lehet képezni a szőke gyötrelmes szenvedélyesedését.

És tényleg sikerált. Volt ott egy kék meg egy fehér kiálló nagy vasdarab, máshogy nem tudom nektek leírni. Néhány bonyolultabb akrobatikus mutatvánnyal ezek mögé a vasak mögé tudtam kerülni, a Tiszába eséstől való félelmet nemismerve, szánalmas kis életemet kockáztatva így homályosítottam el a képeket :) (mert ugye köztudott, hogy a mániám ez a homályosítás, és az is köztudott, hogy én erre a célra nem fotosoppot használok)

 Ennél a résznél már könnyem csordult egyébként, nem volt túl vidám a hangulat arrafelé. Jött egy darucsapat, elköszöntek ők is, mint mikor a vadászgépek mennek a háborúba (nem tudom az milyen lehet, de gondolom hasonló), ráadásul 4-5 sirály is folyamatosan ott vernyákolt a közelben, nagyon vészjósló volt az egész szituésön.

Dobtam egy csókot, aztán leléptem a halászcsárdába :) Még itt van néhány bizonyíték, hogy tényleg jeges ott a víz még mindig:

 Agyő Szőke Tisza Hajó! Agyő Szeged ! Agyő halászlé!


píesz: aki teheti, egyen szegedi halászlevet, nincsen párja ezen a földkerekségen.