kacsamanna

Na az úgy volt, hogy ebédelni mentem, csak a nyakamban maradt az YNOS a makróval. És mivel tengernyi ebédszünetem van, kimentem a helyi folyóhoz, megnézni, hogy befagyott-e má :). Kutyahideg van, de arra a megállapításra jutottam, hogy ez még biza folyik. Viszont érdekes jégképződmények alakultak a felszínén, meg időközben kacsák nőttek ki belőle, sose láttam ehhez hasonlót.
Én a nyakamban a makróval, gondoltam, majd ott csendben a szélén makrózgatom a jeget, mer az olyan jól tud kinézni, de valahogy ez nem jött össze, nem voltam most abban a makrózós hangulatomban, pedig a jég az tényleg jól festett. Érdekes ez amúgy, nem gondoltam, hogy ez nálam hangulatfüggő, pedig úgy néz ki hogy de :) Azt már megtanultam, hogy a belső hangra mindig hallgatni kell. És a belső hang most azt mondta, ne makrózzak inkább, mert most ehhez teljesen tehetségtelen vagyok, viszont ott voltak ezek a madarak, asszem kacsák :) És annyira viccesek, ahogy csúszkálnak ott a jégen, egészen ennivalóak, csak meg kéne sütni őket :) De most az eccer megkegyelmeztem nekik, mert elég jól produkálták magukat.

Aztán megjelent két néni, akik kilószámra el kezdtek szórni ezeknek a verebeknek valami kukoricaféleséget, de annyit, hogy valószínűleg az egy hadseregnyi lagzilajcsinak elég lett volna nyárig. Ezek a naiv kiskacsák meg kijöttek egészen a közelembe, (má' nem miattam, csak a kukorica lebegett a szemük előtt, az meg mellettem hullott le, mint valami égi manna) és akkor lettek ilyen beton+kacsa+kő+jég -es képek. De ez igazából csalás, mer ezek a nénik odaédesgették, á, ez túl szép kifejezés, szó szerint beetették őket :)

És miután teleették magukat, és elhúztak (jó magyar szokás, ingyen eszik-iszik aztán angolosan távozik), akkor még csináltam egy makrót, de itt már nem éreztem az ujjaimat, fagypont alá kerültek, szóval valahogy csak úgy lenyomódott a gomb. És ez eddigi életem utolsó képe.

Tizenöt perc napfény

Az előző év utolsó hónapjában kicsit elhanyagolam az YNOS-t, ezért úgy határoztam, január elsején bepótolok mindent, vezekelni fogok, és ha a fene fenét eszik, akkor is kimegyek képezni.
Az előző éjszakám kicsit elhúzódott, mint minden más nemnormális szilveszterezőé, ezért ma nem reggel, hanem délben keltem, urambocsáss :) Aztán bedobtam a csirkét a sütőbe, de ez még mindig nem főzős blog (azt az Emm írja: http://emmm-blog.blogspot.com/), úgyhogy ennek a viszontagságait most kihagynám. Amúgy egész jól sikerült, csak elsóztam, amit nem is értek, mert eddig bármit főztem, mindig sótlan volt a végeredmény :) Lehet hogy szelermes vagyok, bár akkor ez azt is jelenti, hogy eddig még sosem voltam az, vagy egyszerűen csak ritkán főzőcskéztem. :)
Na de térjünk vissza a képezés mezejére. Mezőre ugyan nem, de egy amolyan park félébe mentem ki. Eléggé témátlannak indult a dolog, azt hittem, kép nélkül fogok hazatérni, tél, szürkeség, nincshó, nincsfény, nincs élet, nincs bogár, nincs madár, szinte semmise nincsen, vagyis nem láccik. Csak úgy a vakvilágba nem szeretek kattogtatni, csak akkor képezek, ha tényleg látok valamit. De aztán egyszer csak megnyílt felettem az ég, és kibújt a nap. Nagyon rövid ideig sütött, de ez alatt is sikerült feltöltődnöm és ihletet kapnom. Meg is állapítottam, hogy az én lelkem minden bizonnyal napelemes. :) Nem tudok napfény nélkül élni. És egy ilyen szürke napban egy 15 perces napsütést valóságos csodaként élek meg, ki is használtam. Ímhol a eredmény.

Az ellenfényt nem lehet megunni, maximum látáskárosulni, ha jól belenézek :). De mindig lehet úgy helyezkedni, hogy valami újdonság legyen belőle. Itt is mijafene ez a lila folt? :) meg a tetején azok a csíkok :) Az a jó ebben, hogy fogalmam sincs mit csinálok, csak a végén kapok egy ilyen meglepetésképet.

Az elmúlt napokban minden délután látok és hallok vadlibákat vonulni nagy nagy Vö betűkben, és már megint jöttek :) Az egyik ága mindig hosszabb, talán sohasem fogom megtudni az okát. Tegnap például olyat láttam, ami nem is vöbetű volt, hanem mintha egy egész szót próbáltak volna az égre írni, de azt nem tudtam leképezni, meg elolvasni sem, helyette ma sikerült ezt a majdnem vöbetűt elcsípnem:

Amikor a nap már elhagyott, akkor is találtam még egy kis érdekességet. A falra festett neveket feltételezem a közelben lévő iskolások kreálták, merszí nekik érte, szép színes :)

Itt fel is adtam a mai kirándulásomat, és hazaindultam, mikoris az egyik utcában valami megmozdult a bokorban. Ez a kis feketerigó próbált előlem elmenekülni, de én utánamentem, és akkor megadta magát :) Egy ilyen ágas-bogas bokormélyi felvételem lett a kis cukiról :)

És mindez egész jól sikerülhetett volna, ha én barom nem felejtem ISO 800-on a gépet. Mert hogy legutóbb úgy maradt, szóval ma az összes képet ISO 800-al lőttem, gratulálok kedves EgyDé :) (Általában automatán használom, úgyhogy nem szoktam vele foglalkozni különösebben)
De hát ebből is tanultam valamit, az ISO-t mindig meg kell nézni! :) Legyen ez az újévi fogadalmam, hogy mostantól megnézem, nehogy úgy maradjon :)

Buksi, gyere ide! ne zaklasd a hölgyet!

Miután az egész szombatot végigszenvedtem (a péntek este tehet az egészről, meg a kóla), ma reggel úgy gondoltam, hogy mostmár muszáj valami hasznosat tennem az emberiségért. Nagyon korán fél 8-kor felkeltem, hogy még rajtaüssek a napfelkeltén. Hát ezt kicsit elszámoltam, mert a nap sokkal korábban kelt, mint én :) De nem mentem hiába, a Tisza-part gyönyörű volt, síri csend, friss levegő (a szmogriadót nem is értem) deres fű, kellemes napsütés.
Vizes pókhálót sajnos ma sem találtam. Valaki tudja, hogy így ősszel-télen hová lesznek a pókok? Talán téli álmot alszanak? És ami érdekes még, hogy semmilyen egyéb rovart nem láttam, még legyet sem. Pedig nyáron kora reggel rengeteget lehet találni, ilyenkor még pihennek a füvön és a növényzetben, de ha hideg van, nincsenek, de akkor hol vannak? :)

Hm, azért nem vagyok csalódott, mert ezek a deres növények is épp elég témát nyújtottak. De mostmár tényleg vennem kell egy gumicsizmát, mert ez így nem mehet tovább :)

És ha erre a kis fagyra elkezd sütni a nap, akkor ilyen apró gyöngyöcskék keletkeznek. Ezekkel nem lehet betelni, és nem lehet két egyforma képet csinálni. A sigma obi pedig nagyon jó játszópajtásom ebben, ő is imádja ezeket leképezni :)

Csináltam egy lesifotót is a közelben lévő horgászokról. Később meg is bosszulták, mert mikor arra sétáltam, megindult felém egy kis palotapincsi (az egyik horgászé volt) és 30 méteren keresztül üldözött és ugatott rám.
Szerencséjük hogy egyáltalán nem félek a kutyáktól (igazából semmitől se félek, csak a mosogatástól), de ez azért elég ijesztő volt, hogy ez a kiskutya ilyen rendületlenül ugat nekem, nem értettem, mi baja lehet velem. Eközben a két horgász a legnagyobb nyugalommal a következő párbeszédet folytatta:
horgász1: Buksi, gyere ide! ne zaklasd a hölgyet!
horgász2: Hagyjad csak, én küldtem utána, hogy hozza ide!


Na ígyse próbált még senki felszedni :)

Szamanta

Eddig mindig egy-egy fotózásos kalandról írtam. Most viszont eszembe jutott, hogy a képeket nem csak az elkészítésük ideje kötheti össze, hanem a témája is. A következő képeken ugyanaz a jány látható mindenféle testhelyzetben :)

Kivétel nélkül elkapott pillanatok, ugyanis érthetetlen okoból (mint ahogy mindenki más) ódzkodik attól, hogy leképezzem. De nem is baj, mert én meg a beállított képekért nem vagyok annyira oda. Ebből kifolyólag egy részük például életlen is lett, de attól még beválogattam ide, mert ígyis nagyon tetszenek.

Szamanta egy nagyon kedves lány. Nem, ez hülyeség, nem kedves egyáltalán, idegenekkel kifejezetten undok :), engem is utált kezdetben, de aztán a hülye kérdéseimmel beloptam magam a szívébe, és néhány üveg közösen elfogyasztott viszki (ezért hívom Szamantának, amúgy nem ez a igazi neve) után úgy érzem örökre megpecsételődött a barátságunk. Most ugyan nincs az országban, mert egy titkos küldetésen vesz részt (lovakat etet és takarít külföldön). Szabadnapja is alig van, vagyis van, de állítása szerint a lovak minden nap esznek és sz*rnak is, szóval emiatt mégsenincs :)

Már nagyon hiányzik, és most elővadásztam a régi képeket. Többször voltam a jóvoltából Szilvásváradon kirándulni, és ebből, vagyis belőle készítettem egy kis összeállítást.

Az első kirándulásunk télen volt, Szilvásváradon 50 cm hó társaságában. Egy Szomorú Suzuki Szamurájjal, valamint egy őrült sofőrrel, aki a Kopasz Lovas egyébként, és egyben Szamanta szelerme. Ott motorozik a hóban a szamuráj mellett, ismétlem, őőőőrült :) De ez a bejegyzés most nem róla szól, azért is nem látszik ki a hóból :)

(ja és a Szamurájnak nem volt fékje, csak mondom). Mi Szamantával a "platón" utazva kaptuk a pofánkba a mínusz valahány fokos menetszélt, miközben fék továbbra sem volt az autón. Hát mit mondjak, én féltem :). Itt az alsó képen látszik, hogy azért Szamantának is kiült a rémület az arcára :)

Legközelebb már kevesebb hó volt, körülbelül semennyi :)
Ennek Szamanta nagyon örült, ezé' ugrándozott hegyen-völgyön át.  Erről jut eszembe Szamanta folyton ezt énekelte: Akkor hegyen völgyön át szökellve jő, akkor hegyen völgyön át szökellve jő.... De nem tudom ez miből van :) Valaki? (talán őt kellene megkérdeznem)

 A kutyulit pedig Blerónak hívják (neki ez a valódi neve is, nincs inkognítóban), és nagyon mókás jószág, elő is adtak Szamantával egy kis performance-t :) Nagyon okos a Blercsi, csak össze vissza rohangál, folyamatosan köröz mindenféle mozgó jármű körül, például a szamurájt is szereti így körülrajongani, meg a lovaskocsit is. Azt hiszi, őt nem taposhatja el egy nála jóval nagyobb ló, pedig de :) Szerencsére mindig megússza a kis blöki. Ja és remekül lehet vele fát lopni is :) Itt a bizonyíték:

Egyszer Szamanta vásárolt egy elvetemült színű autót, Dzsoki lett a neve (nem is értem miért). Legutóbb vele utaztunk Szilvásra. Nem úszta meg itt sem, hogy le ne képezzem. Dús hajába téééép a széééééél........... :)

És nyár volt, és 40 fok, és én a tűző napon fényképeztem a lovakat. De ez a bejegyzés nem is a lovakról szól, úgyhogy most ezt kihagyom :)

Ez meg annyira szép lett, hogy bele kell szelermesedni. Én nem fogok, mer lány vagyok, de fijúúúk, egész nyugodtan :)

Szamanta, remélem megbocsájtasz, amiért a segítségemmel híres lettél. De mindig is ezt akartad, nemde? :) Nagyon hiányozol :(   pivisziviiiii :)

Temetősposzt

Ne ijedjetek meg, kísértetek nem lesznek, ez csak egy kísérlet volt :).
Ilyenkor, halottak napján van az embereknek egy olyan hülye szokásuk, hogy tömegesen mennek a temetőkbe, és gyertyákat gyújtogatnak.Vannak családok, akiket szinte már csak egy ilyen alkalom tud összehozni, elég hervasztó az egész.
Nekem meg van egy olyan hülye szokásom, hogy amiben látok fantáziát, azt megpróbálom leképezni. Temetőben már voltam régebben is fényképezni, de akkor tél volt, fél méter hó, lényegében ez volt ami akkor odacsábított. Említésre sem méltó képeket készítettem akkor.
Most pedig a sok gyertya vonzott a temetőbe. Arra számítottam, hogy rémesen lehangoló képeket fogok csak ott csinálni, mert mi vidám lehetne egy temetőben. Hát hahoztázni nem fogtok rajta, az biztos, de azért színesebb lett, mint gondoltam. Kiéltem a művészi hajlamomat rendesen.

Biciklivel mentem egy szegedi temetőbe, ahol soha nem jártam még. Szolnokon szoktunk a temetőbe menni, ott van "érdekeltségünk", most is voltam ott szombaton, még képezőt is vittem, de a szüleim nem arról híresek, hogy van ahhoz türelmük, hogy megvárják, míg én ott kattogtatok csak számomra érdekes dolgokat. Ezért mentem ma el egy szegedi temetőbe, ahol "egyedül" lehetek, és arra megyek, amerre akarok. Meg kell, hogy mondjam, hogy míg a szolnoki temető borzalmasan sivár nekem, addig ez a szegedi egyenesen gyönyörködtetett, teljesen más hangulata van, olyan erdősebb, borostyánosabb, vagy nem is tudom, lehet benne csavarogni, kísérteties, elhagyott részei is vannak. Alapból nem értem én ezt a magyar temetkezési szokást, hogy a sírhelyre "márványágyat" emelnek. Minek ez a sok kő? Sokkal szebb lenne az egész, ha csak fű lenne, föld ,meg egy egyszerű kereszt.
Könyörgöm, ha egyszer egy ilyen helyre jutok, rám ne tegyen senki tonnás kőtömböket, mer nehéz, hideg és szürke, meg drága is, mérkellez? Hagy nőjön a gyom meg a pitypang világnak, abban legalább van valami élet. :D

Amíg bicikliztem odafelé, félúton egy hülye hangra lettem figyelmes. Satufék, körülnéz, semmi, megint hülye hang, körülnéz, felnéz az égre, áhhá, egy hatalmas nagy vöbetű. Még hezitáltam, hogy vajon elővegyem-e a képezőt, vagy mire előszedem, már pont késő lesz. Na addig kellett volna elővenni, amíg hezitáltam :). De még ígyis utólértem őket egy képre.

Mellesleg nem értem, miért nem tudnak soha egy szabályos vöbetűt alkotni. Szegeden már nagyon sok ilyet láttam, és mindig ez van, hogy az egyik fele nagyon elhúz :). Érdekes, hogy amíg Egerben éltem, ott meg nem láttam egyáltalán vöbetűket. Na mindegy, ez más téma :)

Ekkor már úgy éreztem, hogy ezért érdemes volt elindulni, de ha már temetősposztot akarok, akkor ahhoz muszáj lesz a temetőig elmennem. Tudom, elég perverz, de én valamiért imádom az ilyen kietlen, félelmetes helyeket. Bár most azért elég sok élő ember is volt arrafelé, de én még ígyis elvándoroltam a rejtettebb zugokba :). Vicces hogy először nem is foglalkoztam a gyertyákkal, meg a temetővel se nagyon, mert annyira szép volt a naplemente, és észrevettem valamit, hogy bizonyos szögből, pont egy panelház mögé bújik a nap, aminek a teteje ráadásul füstöl. Na nem a napé, hanem a házé :) Az durva lenne, ha a nap füstölne. Ott már el kéne gondolkodni, hogy valami nem stimmel :)
Persze a szokásos elhomályosítós művészkedős formámat hoztam, ezt nem ússzátok meg. Mostmár talán le kellene védetnem ezt a technikát. A kételkedőknek mondom, ez nem fotósopp, csupán a mélységélességgel való játék. Egyszerűbben megfogalmazva, annyi a titok, hogy az ojjektív előtt közvetlen belóg valami a képbe, vagyis én direkt úgy helyezkedek, hogy valami belógjon. Na jó ez kezd egyre félreérthetőbb lenni :)
Khm, itt egy borostyán volt az objektív előtt.

Egy ilyen szépséges naplementét egyébként másképp is fel lehet használni. Mutatok pár példát.
Ez is egy ügyes megoldás, amikor hagyjuk hogy a fény szemből kicsit belesüssön az ojjektívbe. Nem telibe a nap, hanem csak a fényének egy része. Én ezt nagyon gyakran használom. Már-már divat lett, sok fotós használja. Vagyis pontosítanék, sok fotós nem így használja, hanem egy teljesen snassz képre utólag fotósoppba rátesz egy ilyen lensflare nevű effektet (ami egy ilyen beeső fényt kreál). Ez nagyon nagyon csúnya dolog, és legszívesebben ráütnék a kis kezére annak aki ilyet csinál. Nem szabad, pfúj! :) Használjátok erre a napfényt, ne a fotósoppot.

És nekem még mindig maradt a tarsolyomban ezzel a naplementével kapcsolatban valami.  A lenti három képen a napkorong van a háttérben, nem másik gyertya :D
Na ez a nem egyszerű, egy temetőben megtalálni azt az egy pontot, ahol a lemenő nap korongja pont látszik, és pont elé kerül egy téma, hogy legyen is a képen valami :) Merthogy én nem pakolgatom ezeket a gyertyákat. Sértené az elveimet, ha bármit is arrébb pakolnék. Csak a fényképezőben komponálok, nem rendezem a tárgyakat, mert úgy tekintek rájuk, mintha a természet egy-egy eleme lenne. Egy fát sem tudok arrébb rakni, egy madarat sem tudok arrébb terelni, és egy gyertyát sem fogok arrébb tenni egy temetőben. 

 Ezek pedig az elhagyatottabb síroknál születtek. Elmosásos fátyolozásos szokásomhoz híven, mostmár a gyertyát is csak homályos foltként használtam :) Ezek nem ufók és nem szellemek.

De a végére akkor egy normális gyertyát is kaptok. Egyébként halottak napján kiskoromban a temetőkben mindig azt csináltam, hogy a már elaludt gyertyákat meggyújtogattam az idegenek sírjain. Most is előjött ez a fóbiám :) És egész jó érzés meggyújtani ezeket a gyertyákat, olyan mintha törődnék ezekkel az idegen emberekkel egy kicsit, akik a föld alatt vannak. Bár ezzel már rajtuk semmit nem tudok segíteni, de olyan kiábrándító látvány, mikor egy síron van vagy öt gyertya és egyik sem ég, mert elfújta a szél.

Nahát, ez most nem lett túl vicces. Pedig próbáltam humorizálni, de azért mégiscsak egy szomorú téma az egész.
Boldog november másodikát mindenkinek! :)