2010. október 31., vasárnap

Hétvégre lencsevégre

Végre hétvégre :) És még a nap is süt. Úgyhogy csak kimentem már kicsit képezgetni. Tegnap is, és ma is voltam, ezt most összefoglalom egybe, mert végülis semmi izgalmas nem történt.
Tegnap a Széchenyi térre mentem ki, ott van fű, fa, virág, emberek, gondoltam biztos találok valamit. Hát ami általában a legkönnyebb, az a virág, de azok most itt nem voltak olyan fotogének. Viszont találtam bácsikákat akik a padon ülve pihentek, én meg gonosz módon hátulról támadtam őket. Egyiküket szemből is jó lett volna leképezni, de nem mertem megkérdezni hogy megengedi-e. Ráadásul ha már megengedi, akkor abba semmi titkos nincs :), így meg olyan detektívest tudtam játszani :).  Az egyikre még egy kislány is bebiciklizett, és ezt szerintem nagyon jól tette :)



Találkoztam még itt szitakötővel, meg döglött léggyel is, de egyikről se csináltam olyan képet, amit érdemes lenne megmutatnom, úgyhogy ők csak az emlékeimben élnek tovább :) A szitakötő mondjuk jó lett volna, ha nem a legkuszább gazba száll le, meg is haragudtam rá ezé. A döglött légy meg nagyon árnyékban volt, de ezért őt már csak nem hibáztathatom :)
Ami még talán jól sikerült az egy levél egy másik levél árnyékával, meg egy "erős" képet is csináltam az egyik szoborról.


Ma pedig elsétáltam a patológiai intézet felé. Semmilyen hátsó szándékom nem volt ezzel, csak ez egy nyugodt környék :). Egy házfalon csomó bogarat találtam, néhányat meg is örökítettem az utókornak. Az egyik valami botsáska féle. De nem az, mert az nem ilyen, csak ez is pont olyan volt, mintha kis gallydarabkákból lenne összerakva. Mondjuk a képen olyan, mintha épp fel akarna szállni, de tévedés, a látszat csal! Ezek nem szárnyak, hanem csápok, vagy valami olyasmi. :)
És volt még harmatcseppes fű is (délben), és magányosan sétálgató bácsika is (úgy látszik, bácsika most már mindig lesz). Remélem egyik se internetezik :D







6 megjegyzés:

Glória írta...

nem rakol teccik gombotot? olyan jó lenne. :)

egyDé írta...

na itten van :) jó így? :D

egyDé írta...

mondjuk mosmegmá mindenhol átírta ilyenre, úgyhogy az összes eddigi "vicces" meg "menő" elveszett :D

Glória írta...

naaaaaaa, írjááá má!

egyDé írta...

ajjmá, nincs időm képezni, meg esik a eső is állandóan :(

Glória írta...

naaaaaaaaaaaaaa!

Megjegyzés küldése

 

Képtelen leképek Copyright © 2011 -- Template created by O Pregador -- Powered by Blogger